280 négyzetméter alapterület

2022.08.09. 17:13

Végre épül a honvédi közösségi ház

330 napja van a kivitelezéssel megbízott cégnek, hogy felépítse Honvéd városrészben a régóta várt közösségi házat, illetve a hozzá tartozó lakást. Az erről szóló szerződést kedden írták alá, az önkormányzat 5 napon belül adja át a munkaterületet.

Szabó Imre

A szerződés aláírásának pillanata. Fotó: Szabó Imre

A szegregátumként elkönyvelt, jelentős részben romák lakta makói Honvéd városrészben az utóbbi években nagy arányú fejlesztések zajlottak – emlékeztetett Farkas Éva Erzsébet polgármester a keddi szerződéskötés előtt. Elhangzott: a 2017-ben megkapott 730 milliós uniós keretből többek között önkormányzati bérlakások újultak meg, utak, járdák, csatornák épültek, az utolsó tervezett beruházás, a közösségi ház és a hozzá tartozó szolgálati lakás azonban még mindig nem épült meg. A polgármester azt mondta, ennek oka elsősorban az, hogy az e célra kijelölt Türr utcai telek tulajdoni viszonyait nem volt egyszerű rendezni.

A munka most végre elindulhat: az önkormányzat megkötötte a szerződést a Silye és Fiai Kft-vel, amely a bérlakások esetében már bizonyított. Az önkormányzat 5 nap múlva adja át a munkaterületet, innentől a cégnek 330 napja van felépíteni a létesítményt. Silye Zoltán ügyvezető, aki Farkas Éva Erzsébettel aláírta a dokumentumokat, azt mondta, az eredeti terveknek megfelelően fognak dolgozni. Ami a közösségi házat illeti, az ezek szerint 280 négyzetméter alapterületű lesz. Helyet kap majd benne egy 50 ember befogadására alkalmas rendezvényterem, valamint egy 80 négyzetméteres terasz színpaddal. Az épület mellett sportpálya épül játszótérrel, röplabda- és focipályával, szabadtéri fitneszgépekkel, parkolóval. A szolgálati lakást pedig egy közeli, már meglévő romos épület felújításával lehet majd kialakítani. Mindez az uniós előírásoknak megfelelő színvonalon épül meg.

A városrész képviselője, Varga Ferenc azt mondta, most egy régi álom valósul meg. Az ötlet még Sánta Sándor egykori képviselőé volt. A hely roma önkormányzat elnöke, Petrovics Attila köszönetet mondott mindazoknak, akik segítettek abban, hogy a projekt megvalósuljon.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában