Fokozott ellenőrzés

2022.09.19. 17:10

A biztonságos közlekedésről szól a hét - galéria

Megyénkben is elkezdődött a Biztonság Hete, melynek során fokozottan ellenőrzi a közlekedőket a rendőrség. Hétfőn sajtótájékoztatót tartottak a hét programjairól, valamint az Így közlekedtek ti! című gyermekrajzpályázat eredményeit is kihirdették.

Kiss Anna

Díjazták a legjobb pályamunkát beküldő fiatalokat. Fotó: Karnok Csaba

Elkezdődött a Biztonság Hete tematikus programsorozat, amelyet az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága a Magyar Biztosítók Szövetségével együttműködve szervez meg szeptember 19-e és 24-e között közlekedésbiztonsági és általános biztonsági ismeretekre fókuszáló programokkal.

A megyei rendezvényeket hétfőn a Szent-Györgyi Albert Agórában indították útjára, ahol Nagy Tiborné, a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője elmondta, kollégáik a hét során fokozottan ellenőrzik a közlekedőket, kiemelt figyelmet fordítva a biztonsági rendszerek meglétére. Jelezte, a szeptember 22-i autómentes napon a Dugonics térre is kitelepülnek majd, ahol különböző kvízjátékokkal várják a fiatalokat.

A hét megyei programjait Vad Róbert, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságának titkára ismertette. Eszerint a rendezvényhét elsődleges célja erősíteni a gyermekek és a családok biztonságát, ráirányítani a figyelmet a helyes közlekedési magatartási formákra, valamint a közlekedés lehetséges kockázati tényezőire. Közölte, hamarosan a város több pontján, így az Agóránál is piktogramokat helyeznek ki, ezekkel a telefonnyomkodás és a fülhallgató használatának veszélyeire hívják fel a figyelmet.

Mindemellett pedig a Rádió 1-el közös kampányt indítottak. A rádióhallgatók minden nap fontos információkat hallhatnak a biztonságos közlekedésről, majd egy kvízkérdésre kell válaszolniuk, a helyes választ beküldők között pedig értékes nyereményt sorsolnak ki. 

A hétfői eseményen hirdették ki az Így közlekedtek ti! című gyermekrajzpályázat eredményeit. Mucsiné Szabolcski Ágnes nyugalmazott rendőr százados közölte, 536 alkotás érkezett a pályázatra, így igen nehéz feladata volt a zsűrinek, melyek tagjai figyelték például a színhasználatot és a dinamikát is. Az óvodások, az alsó tagozatosok és a felső tagozatosok körében is a legjobb 5 pályamű részesült díjazásban a beküldött 536 alkotás közül, a nyertesek 5 ezer forintos utalványt kaptak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában