A misén jótékony célra is gyűjtöttek

2022.09.01. 14:34

A felújított templomban kezdődött az új tanév

Majzik Attila

Július végére készült el a Szent Anna római katolikus templom külső homlokzatának felújítása, a tanévnyitó szentmisét így már a megszépült templomban tarthatták meg. A misén jótékony célra is gyűjtöttek, a perselyadományokat egy nehéz helyzetű édesapa és félárván maradt két kisfia részére ajánlották fel.

Újjászületett külsővel várja a híveket a Szent Anna-templom. Az épület homlokzati festése mintegy 33 és fél millió forintba került. Ebből 15 millió forintot az Emberi Erőforrások Minisztériumához benyújtott pályázaton nyertek el, a költségek másik felét az egyházközség tartalékából és a hívek adományaiból kellett előteremteni. A felújított templomot Beer Miklós, a Váci egyházmegye nyugalmazott püspöke szentelte meg.

Éveken át vártuk, hogy a falusi templomok után a mi templomunk is végre megszépülhessen. Tavaly év végén kaptuk meg a hírt, hogy 15 millió forintos támogatást nyertünk a külső felújításra. A munkálatok idén tavasszal, húsvétot követően indultak el. Az elnyert összeget jelentős mértékben ki kellett egészítenünk, 18 és fél millió forintot kellett hozzátennünk, ezt a plébánia helyi bevételeiből és a hívek adományaiból sikerült kigazdálkodnunk. Külön köszönöm a híveknek az erre a célra felajánlott adományaikat 

 mondta el Gruber László plébános.

Mint a plébános kifejtette, a munkák során a legutóbb 1980-ban újrafestett templomkülső újult meg: a toronysüvegtől a talajszintig egy teljesen új homlokzati festést kapott a teljes templomhajó, a plébánia épületét összekötő árkádsor is megszépült, emellett új nyílászárók készültek, új meghajtószerkezetet kapott a toronyóra és galambtüskéket is tettek a torony legfelső szintjére.

A megszépült templomban tartották a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola tanévnyitó miséjét, melyen jótékony célra is gyűjtöttek. A perselybe bedobott adományokat a nehéz anyagi helyzetbe került és két kisfiával egyedül maradó ambrózfalvi édesapának ajánlották fel.

 Tanévnyitó szentmisén áldották meg a felújított templomot. Fotó: Balogh Zoltán

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában