Gyorsan beteltek a helyek

2022.09.30. 14:33

Díjmentes szűrések a szív világnapja alkalmából

A szív világnapja alkalmából ingyenes szűrővizsgálaton lehetett részt venni pénteken, a szegedi TritonLife Magánkórházban. Előzetes bejelentkezés alapján 56 szegedit fogadtak, azonban a helyek gyorsan beteltek. A vizsgálatok után ajándékot is kaptak a páciensek.

Kiss Anna

Nyugalmi EKG, vérnyomásmérés és véroxigénszint-mérés volt pénteken a TritonLife Magánkórházban. Fotó: Karnok Csaba

2000 óta minden szeptember utolsó vasárnapján a szív világnapját ünnepeljük, mely alkalomból pénteken ingyenes szűrővizsgálatokat tartottak a szegedi TritonLife Magánkórházban, ahol előzetes bejelentkezés után lehetett részt venni nyugalmi EKG-vizsgálaton, vérnyomásmérésen és véroxigénszint-mérésen.

Tóth Petra, a szegedi TritonLife Magánkórház irodakoordinátora lapunknak elmondta, ezeknek a vizsgálatoknak az eredményéből a kardiológusok már meg tudják állapítani, hogy kinek van egészségügyi problémája. Kiemelte, a szűrőnappal arra is szerették volna felhívni a figyelmet, hogy kortól függetlenül törődni kell a szívünk egészségével, például úgy, hogy évente szűréseken veszünk részt.

Megjegyezte, elsősorban a szegedieket szólították most meg, 56 helyet hirdettek meg, ezek mindegyike gyorsan betelt. 9 és 14 óra között két, szakemberekből álló csapat fogadta a pácienseket, akik a vizsgálat után ajándékot, extra meglepetést, valamint müzliből, vízből és almából álló csomagot kaptak – tette hozzá. Kérdésünkre elárulta, a jövőben is terveznek hasonló programokat szervezni a világnapok alkalmából, hiszen úgy vélik, fontos az egészséggel foglalkozni, akkor is, ha nincs konkrét panaszunk.

Tóth Petra közölte, a díjmentes szűrésre érkező páciensek arról is tájékozódhattak pénteken, hogy milyen szakrendelések érhetők el a szegedi TritonLife Magánkórházban, és ott kik dolgoznak.

Megtudtuk, igen széles palettával rendelkeznek a járóbetegellátás és az egynapos sebészet területén is, hiszen például gasztroenterológia, ultrahang diagnosztika, fül-orr-gégészet, gyógytorna, endokrinológia és urológia is elérhető az intézetben. A két legfontosabb területük a nőgyógyászat, valamint az ortopédia és traumatológia, ezeken a területek nyár óta már nagyműtéteket is végeznek, többek közt protézisbeültetést és plasztikát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában