Böjte Csaba: Hiszem, hogy előttünk nem a világvége van

2022.09.25. 16:40

Egy világunk van, közösen építjük

Böjte Csaba, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója is Szegedre látogat a Katolikus Társadalmi Napok keretében. Pénteken az esti dicsőítő koncert vendége lesz, szombaton pedig pódiumbeszélgetésen vesz részt, amely az Isten a bajban címet kapta.

Koós Kata

A krízis segíthet bennünket abban, hogy egy tisztább, emberhez méltóbb, nyugodtabb világba lépjünk – mondta el Böjte Csaba. ARCHÍV Fotó: Török János

A vasárnapig zajló Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) célja, hogy a keresztények a társadalom nyilvánossága előtt beszéljenek arról, hogy mi a feladatuk, mi a véleményük társadalmi, közéleti kérdésekről. 

Minden olyan fórumot, ahol a jelenlegi gondokkal, problémákkal szembenézhet az ember, és Krisztus jelenlétében, az evangélium fényében erről beszélhet és tanácskozhat, nagyon-nagyon fontosnak tartok. Nagyon meglódult ez a mai világ, és biztos, hogy együtt, közösen sokkal jobb döntéseket tudunk hozni, mint külön-külön

 – mondta el lapunknak Böjte Csaba ferences szerzetes, aki pénteken 19 órától a Dugonics téri dicsőítő koncert vendége lesz, majd szombaton 16 órától pódiumbeszélgetésen vesz részt Csókay András idegsebésszel és Zsuffa Tünde íróval a Szegedi Dóm Látogatóközpontban. 

Türelem és kitartás 

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója kiemelte, azért fontos, hogy az egyház ne csak hit-, de társadalmi, közéleti kérdésekben is kifejtse álláspontját, mert minden mindennel összefügg. 

Nem lehet külön világot építeni a keresztényeknek és a másképp gondolkodóknak. Egy világunk van, együtt kell azt megéljük, éppen ezért fontos, hogy hallassuk szavunkat, feltegyük a kérdéseinket, és megfogalmazzuk a magunk válaszát akár a pandémiával, a háborúval, akár a gazdasá­­gi krízissel kapcsolatban. Sok olyan dolog van most, ami alapjaiban rengeti meg világunkat

 – fejtette ki, majd azzal folytatta, hogy noha nehéz időszak jön, de előttünk a megannyi példa, amely segít átvészelni a megpróbáltatásokat. 

Jézus Krisztus kereszthez való hozzáállása vagy a boldogságos Szűzanya szenvedéssel kapcsolatos magatartása olyan példák, amelyeket fontos lenne, hogy nagyon hangosan kimondjunk és felmutassunk. Biztos, hogy ha a türelmes kereszthordozás, a kitartás és a bizalom nem lesz meg a társadalmunkban, könnyen szétzilálódhat minden, és egymás torkának esve, egymásban bűnbakot keresve nagyon mélyre ránthatjuk társadalmunkat

 – hangsúlyozta. 

Lássuk meg igazi kincseinket! 

A KATTÁRS a „Megújulni kö­­zös értékeinkben” mottóval zaj­­lik, amivel kapcsolatban Böjte Csaba elmondta, korunk terhei nagy kihívások elé állítják az emberiséget, ugyanakkor arra is lehetőséget biztosítanak, hogy jobb emberekké válhassunk. 

Az biztos, hogy Isten nem fordított hátat a világnak. A gyerekeimnek azt mondtam, hogy a világunkat sújtó gazdasági krízis igazából a javunkra kellene, hogy váljon. Ha minden jól menne, senkinek nem jutna eszébe egyetlen villanykörtét is lekapcsolni, egy fokkal lejjebb venni a fűtést, vagy éppen nem folyatni fölöslegesen a vízcsapot. A krízis se­­gíthet bennünket abban, hogy egy tisztább, emberhez méltóbb, nyugodtabb világba lépjünk

 – fejtette ki, majd hozzátette, a megújulás első és legalapvetőbb lé­­pése az anyagi ja­­vakhoz való vi­­szonyunk át­­értékelése. 

Házszenteléseknél látom, hogy szinte mindenki erején és szükségletein felüli otthonokban lakik és autókkal jár. Fö­löslegesen rengeteget pazarlunk. Azt gondolom, hogy a szegénységet, az egyszerűséget, a természetességet hirdető Krisztus tanítására óriási szükség van

 – közölte, majd a jézusi tanítást hangsúlyozta, amely arra buzdítja az embert, hogy ne a Földön gyűjtsön kincseket. 

Jézus nem azt mondja, hogy nélkülözzünk, hanem hogy lássuk meg az igazi kincseket. Ilyen kincs mindenkinek a maga férje, felesége, gyermeke, akik megmaradnak az örök életre. Ezek az igazi talentumok, amelyeket Isten ránk bízott. Ha valaki mellett a házastársa, a gyermeke kivirágzik, akkor kamatoztatja a talentumait. Ha elsorvadnak, elkallódnak mellette, akkor pedig az Isten által rábízott értékeket elpazarolta 

– mondta, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy az a szent, aki mellett a környezetében lévő emberek szentté válnak. 

Ha a férjem, feleségem, anyósom, munkatársam mellettem szentté válik, akkor én is szent vagyok. A keresztény szemléletben nem elég csak az, hogy a templomainkat felújítsuk, s nyakunkba kereszteket aggassunk. Ez belülről kell, hogy átalakítson bennünket. Hogy megértsük, az a legnagyobb közöttünk, aki a többiek szolgálatára van. Jézus és a szentek is ezt tették. Tehát ne uralkodni akarjunk egymáson, hanem a szolgáló szeretet útjára lépve szenteljük meg a világunkat

– mondta. 

Hit, bizalom és remény 

Az erdélyi árvák felkarolója azt is kiemelte, bármilyen nehézségek várnak is ránk, meg kell maradnunk a kereszténységben. 

Láttuk, hogy az őskeresztények akár az oroszlánok előtt is kitartottak. Nem elkeserednünk kell, hanem a mai kihívásokra az örök értékeket kell felkínálnunk. Nagyon örvendek, hogy van egy fórum, ahol ezt megtehetjük. Adja Isten, hogy minél komolyabban vegyük, hogy a problémákra keresztény válaszokat adjunk

 – mondta. 

A szombati pódiumbeszélgetés az „Isten a bajban” címet kapta. Csaba testvér ezzel kapcsolatban a tékozló fiú bibliai történetét említette.  

Bármit kövessünk is el, Isten nem fordít hátat nekünk. A tékozló fiúnak az apja nem tudta megoldani a fiú őrültségét. Az atyának a szeretete akkor nyilvánult meg, amikor a fiú már mindenét elherdálva hazatért, és azt mondta az apa, hogy a fiam elveszett, de megkerült. Meghalt, de újra él. A Jóisten is így áll hozzánk. Nem akadályozza meg, hogy elherdáljuk az atyai örökségünket, hogy balgaságokat kövessünk el, de bármikor nyitva van az ő szíve, ha feléje fordulunk, ha megtérünk, ha újra akarunk kezdeni

 – magyarázta, majd találón a GPS-t hozta példának az isteni gondviselésre. 

Nem tudok úgy lemenni a térképről, hogy ne mondja azt, hogy újratervezés. Megmutatja a helyes utat onnan, ahol vagyok. Ugyanígy a Jóisten is a végtelen szeretetével, bárhol is vagyok, bármi is történt az életemben, megmutatja, hogy a mennyország elérhető, és minden háztetőről lehet látni a napot 

– hangsúlyozta, majd a Biblia szavaival buzdított bizalomra és reményre. 

A teológusok összeszámolták, és állítólag 365-ször szerepel a Bibliában a „ne féljetek!” felszólítás. Bíznunk kell az Istenben. Hiszem, hogy előttünk nem a világvége van. Nem azért teremtett bennünket, hogy egy nagy reccsenéssel egy atomháborúban kioltsuk egymás életét, hanem előttünk az Isten országa van. A Miatyánkot nem azért imádkozom, hogy amikor összedől a világ, akkor ne fájjon nekem nagyon. Azt kérem, hogy „jöjjön el a Te országod”. Ez a bizalom és remény kell, hogy betöltse szívünket. Hogy önzőségünk, kicsinységünk, bűneink ellenére is szeret Isten bennünket, a javunkat akarja, és képes Isten országát megépíteni onnan, ahol most vagyunk

 – fejtette ki, majd hozzátette, nem tud olyan Istenben hinni, aki utópiát kergettetne az emberrel. 

Jézus Krisztus a kereszten nem azért halt meg, mert nem hitt az emberiségben, ha­­nem mert úgy volt vele, hogy „Atyám, bár egy kicsit elkapkodták, szöget vertek a tenyerembe, de nem rosszak ők. Megtanulják majd a szeretet parancsát, és bocsáss meg nekik, nem tudják, mit cselekszenek”. Jézus szavai nekem ezt mondják, és ezen az úton kell mindannyiunknak hittel, bizalommal továbbmennünk

 – zárta a beszélgetést Böjte Csaba. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában