Szeged

2022.09.14. 18:10

Elfogadhatatlannak tartják a kegyeleti sarcot

Legalább a nyugdíjasok és a kisgyermekükkel érkező szülők mentesüljenek a behajtási díjtól – követelik az ellenzéki önkormányzati képviselők. Szegeden augusztus óta alkalmanként 500 forintot kérnek azoktól, akik gépkocsival szeretnének behajtani valamelyik önkormányzati fenntartású temetőbe. A közgyűlés baloldali többsége akkor döntött erről, amikor júliusban a temetkezési díjak emelését is megszavazták.

Munkatársunktól

A nyugdíjasok és a kisgyerekes szülők érdekében kéri az ellenzék: módosítsák a kegyeleti sarcról hozott jogszabályt. Fotó: Sándor Judit/MW

Augusztustól 500 forintot kérnek az autósoktól, ha be akarnak hajtani a városi tulajdonú szegedi temetőkbe. Az intézkedést kegyeleti sarcnak nevezi az ellenzék, ezzel kapcsolatban tartottak sajtótájékoztatót szerdán, a Belvárosi temetőnél. Haág Zalán, a KDNP közgyűlési frakcióvezetője úgy fogalmazott, a legelesettebbek, az érzelmileg legkiszolgáltatottabbak helyzetét használja ki érzéketlen módon az új intézkedés. Elmondta, tud olyan kisnyugdíjasról, aki minden nap kilátogat a fia sírjához – ez immár havi 15 ezer forintos plusz terhet jelent számára. 

A kegyeleti sarc az üzemeltető önkormányzati cég költségvetésében elenyésző tétel, de komoly megterhelés idős polgárainknak 

– mondta. Haág bejelentette: a következő közgyűlésen kéri majd a jogszabály módosítását, hogy legalább a nyugdíjasok és a kisgyermekükkel érkező szülők mentesüljenek a fizetési kötelezettség alól.

Német Ferenc, a Fidesz önkormányzati képviselője szerint a kegyeleti sarc egy újabb, hatástanulmánnyal nem alátámasztott primitív pénzbeszedési akció, ami megnyomorítja a szegedieket, de nem segít a város gazdálkodásán. 

Felszólítjuk ezért az előterjesztő Kovács Tamás alpolgármestert is, hogy gondoskodjon az intézkedés visszavonásáról

 – mondta.

A sajtótájékoztatón jelen volt több nyugdíjas is. Benke Zsoltné elmesélte, családjának 57 halottja nyugszik a belvárosi temetőben. 

Ha halottak napjára mindegyiküknek csak egy szál virágot viszek, azt is nehéz becipelni. Ráadásul amióta új temetőgondnok van, nincs rendbe téve az ünnep előtt a temető sem, így nekünk kell vinni a gereblyét, kapát, szemeteszsákot is, ha azt akarjuk, hogy szép legyen a sírok környéke. Ehhez viszont szükség van arra, hogy behajtsunk a területre

 – magyarázta. Arra a kérdésre, hogy miért jelent a behajtási díj problémát, amikor ezt más nagyvárosokban is elkérik a temetőkben, az asszony férje azt mondta, hogy máshol hogy működik, az őt nem érinti, Szegeden viszont nem szeretne fizetni. 

Azt természetesen elfogadom, hogy ha valaki szabálytalan helyen parkol, azt büntessék meg. De ne legyen általános fizetési kötelezettség

 – tette hozzá. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában