Egy percen múlt az élete

2022.09.26. 17:30

Panna második élete

Augusztusban egy percen múlt Benkő Panna élete, a 14 éves lány úszás közben vesztette el eszméletét. Baranyi Csaba lélekjelenlétének és a mentők gyors reagálásának köszönhetően a kislány életét sikerült megmenteni. Most szüleivel együtt mondott köszönetet életmentőinek.

Majzik Attila

Helytállásukért Szabó Zoltán ajándékcsomaggal mondott köszönetet a mentésben résztvevőknek, Panna és családja pedig saját készítésű ajándékokkal fejezték ki hálájukat. Fotó: Majzik Attila

Pannát húsz nap után hozhattuk haza a Szegedi Gyermekklinika Intenzív osztályáról. Ez idő alatt megjártuk a poklot, de Panna ereje mindent legyőzött. Hosszú út áll még előttünk, de a nehezén, úgy néz ki, túl vagyunk. Örökké hálásak leszünk Baranyi Csaba úszómesternek, a szentesi mentőknek, a légimentők szentesi csapatának és a Szegedi Gyermekklinikán dolgozó orvoscsapatnak és ápolóinak

 – mondott köszönetet a család nevében Sebesi Anikó, Panna édesanyja.

A kislány augusztus közepén lett rosszul úszás közben a Szentesi Üdülőközpont kültéri 50 méteres medencéjében. Ahogy az édesanyja jelezte az éppen kisgyerekeknek segítő Baranyi Csabának, hogy úszás közben szem elől vesztette a lányát, az úszómester azonnal cselekedett, és a medence alján levő kislányt meglátva mentésbe kezdett.

Amikor kihúztuk Pannát a vízből, már látszott, hogy nem nagyon van benne élet, a szája teljesen ellilult és nem lélegzett. Abban a pillanatban gondolkodás nélkül elkezdtem a mellkaskompressziót. Erre vett is egy levegőt, de abbahagyta, aztán újabb negyven-ötven nyomás után kezdett lassan, hörögve lélegezni. Utána stabil oldalfekvésbe tettem, eközben pedig már a mentők is vonalban voltak telefonon és nemsokára a földi egység is megérkezett

 – idézte fel a drámai pillanatokat Baranyi Csaba.

A mentőautó szakemberei stabilizálták a fiatal lány állapotát, végül mentőhelikopterrel Szegedre szállították, ahonnan a napokban engedték haza Pannát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában