Első szállítvmány

2022.09.30. 14:16

Rászorulók kaptak tűzifát

Hátrányos helyzetű családoknak oszt tűzifát a szegedi önkormányzat. Az első szállítmány tegnap érkezett meg az Alsó kikötő soron élő tizenkét háztartásba.

Suki Zoltán

Hatszázan Igényelték a támogatást. Fotó: DM

Tizenkét hátrányos helyzetű család kapott tűzifát Szegeden pénteken. Az önkormányzat egy-egy erdei köbméter konyhakész, vagyis összehasogatott fát adott az Alsó kikötő soron élőknek. Ez csaknem két „normál” köbméternek felel meg.

Kovács Tamás gazdasági alpolgármester azt mondta a helyszínen, hogy Szegeden hatszázan kapnak ilyen támogatást, és a tüzelőt a fűtési szezon kezdetéig, vagyis október 15-ig minden igénylőhöz eljuttatják.

A gazdasági alpolgármester emlékeztetett, hogy az augusztus 20-i tűzijátékra szánt pénzt is tüzelőre fordították, de ez az összeg kevés lett volna, hogy mindenki kaphasson a fából. Így az eredetileg erre szánt 24 millió forintot előbb 30, majd összesen 75 millió forintra emelték.

A fahasábokat két ütemben kapják meg a háztartások. Először négyszáz család kapja meg, egy korábbi beszerzésből, de már a maradék kétszáz családét is készítik elő.

Boda Szilveszter, aki édesanyjával él az Alsó kikötő sor egyik lakásában azt mondta, hogy a most kapott tüzelővel egy-másfél hónapig tudnak fűteni, utána maguknak kell gondoskodniuk a fűtött lakásról.

Korábban Nagy István agrárminiszter jelentette be, hogy a kormány is segít, és már elindult a hatósági áras tűzifaprogram, amire már lehet jelentkezni a vásárlási szándékkal az erdőgazdaságoknál. Az igényt személyesen, telefonon és e-mailben is lehet jelezni. A kormány ezzel újabb rendkívüli intézkedést tesz az elhibázott brüsszeli szankciók okozta energia- és gázválság ellensúlyozására és a magyar családok rezsicsökkentésére. A tűzifaprogramban keménylombos, lágylombos és fenyő tűzifa alapanyag vásárolható. A keménylombos erdei köbmétere 30 ezer forintba, a másik kettőé pedig 19 ezer forintba kerül.

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában