Van, ahol a közvilágítást vennék vissza, máshol sással fűtenek

2022.09.28. 07:00

Számolják az önkormányzatok, min tudnak spórolni

Van, ahol klímával, máshol sással fűtenek az önkormányzatok, hogy spóroljanak. Megérkeztek az első emelt összegű számlák, amelyeket egyelőre elképzelni sem tudják, hogyan fognak kifizetni. Elsőként magukon takarékoskodnak az intézmények összevonásával, önként vállalt feladatok elhagyásával.

Munkatársainktól

Az óvodafelújítás során a gyermekintézmény fűtési rendszerét is korszerűsítették a fenntarthatóság jegyében. Fotó: Kovács Erika

Megérkeztek az első emelt összegű csekkek a szolgáltatóktól az önkormányzatokhoz, így mindenhol elkezdődött a számolás: hol hogyan és mennyit tudnának spórolni. Sok településen még csak most tervezgetnek, ahol azonban már vannak konkrét elképzelések, ott megkérdeztük, mire számíthatnak a lakosok.

Amíg lehet, árammal fűtenek

Szatymazon a már aláírt gázszerződés értelmében 13-szoros áremelkedéssel számolnak, melynek kigazdálkodását elsősorban az önkormányzat kiadásainak csökkentésével szeretnék megoldani. Barna Károly polgármester elmondta, a saját fenntartású épületek üzemeltetését korlátozzák, illetve az önként vállalt feladatokat csökkentik vagy megszüntetik.  

Ahol már van napelem, ott amíg lehet, árammal fűtünk és vizsgáljuk azt is, hogy a hőszivattyús rendszer kiépítése milyen költségekkel járna. A közvilágítás korlátozása a településen felbukkanó migránsok miatt nem lenne célszerű, de a közel 100 millió forintos hiányt, ami a rezsikiadások növekedése miatt keletkezett, pótolni kell valahonnan 

– fogalmazott.

A közvilágításon kell spórolni

Kübekházán az elmúlt ciklusokban az iskola kivételével minden intézmény napelemet kapott, ami díjmentessé teszi az áramfogyasztást, főleg úgy, hogy éppen most cserélik le a 80-as évekbeli villanykályhákat klímaberendezésekre a polgármesteri hivatalban. A közvilágítás azonban 300 százalékkal drágult meg. 

Jelenleg folynak az egyeztetések. A díszvilágítások jövő héttől nem üzemelnek, és szóba került olyan megoldás is, hogy minden második izzó ég majd csak az utcákon. Döntés azonban még nincs, pontos adatokra van szükség a tavalyi és a mostani költségek ismeretében

 – mondta Molnár Róbert polgármester. Hozzátette: valószínűleg spórolnak majd a kulturális programokon, illetve a könyvtár és a Károly-ház is kisebb területen üzemel majd, ha a számítások azt mutatják, hogy ez szükséges. A Mézeskalács Házat pedig melegedőnek jelölik ki és itt lesznek majd azok a programok, amelyeket korábban a Szociális Centrumban rendeztek.

Nagyéren sással fűtenek

Nagyéren már évekkel korábban igyekeztek megszabadulni a gáztól és minél olcsóbban megoldani az intézmények fűtését. 

A gáztól mi már szinte teljesen függetlenítettük magunkat. A művelődési házon, a községházán, az óvodán napelemeket szereltünk fel 

– mondta Lőrincz Tibor, Nagyér polgármestere. A Zöld Béka Panzióban, az alkotóházban, az idősek napköziotthonában, az orvosi rendelőben, az agroturisztikai bemutatóközpontban biomassza kazánokkal oldják meg a fűtést.

Folyamatosan gyűjtögetjük a gallyakat, ágakat. Egy külterületi önkormányzati területünket pedig a sás növi be. A sás egy rendkívül jól égő és jó fűtőértékkel bíró növény, ami a vizenyősebb területeket kedveli. Amikor levonul a víz nyáron, akkor learatjuk és bebálázzuk. Évente 2-3000 bálát gyűjtünk be, ezzel fűtünk télen

 – mondta a polgármester. A sás megtermelése nem kerül pénzbe, csak az aratással, bálázással kapcsolatos feladatokat kell finanszírozniuk, a gépeket és az emberi munkaerőt. Így két legyet ütnek egy csapásra, a fűtőanyag is megvan és a terület gondozása, rendben tartása is. Lőrincz Tibor elmondta, bele sem mer gondolni, mennyi pénzbe kerülne, ha az intézményeket gázzal fűtenék.

Összébb húzzák magukat

A csanyteleki önkormányzatnál is igyekeznek spórolni az energiafogyasztáson, de intézményeket nem fognak bezárni. 

A jövőben kicsit összébb húzzuk magunkat, de drasztikus intézkedésekre nem látunk okot, intézményeket sem fogunk bezárni. Nem akarok pesszimista lenni a jövővel kapcsolatban, mert az nem vezet semmi jóra. Most ez a feladatunk, ezt kell megoldanunk 

– szögezte le Erhard Gyula polgármester. A település vezetője hozzátette, az önkormányzat által fenntartott épületek jó része le van szigetelve kívülről, az községházán pedig nemrég fejezték be a mellékhelyiség felújítását, ami komoly hőveszteséget okozott korábban, így ezentúl ott sem fog kiszökni a meleg.

Egyeztettünk az intézményi vezetőkkel, hogy hogyan tudnánk spórolni. Ahol hagyományos izzók vannak, ott csökkentjük a fényerőt, a használaton kívüli helyiségeket pedig nem fogjuk fűteni és irodákat is összevonunk. Így próbálunk takarékoskodni 

– vázolta a helyzetet a polgármester. Mint elmondta, a napenergiával egyelőre nem tudnak élni. Az önkormányzatnak van napelemparkhoz alkalmas területe, ahhoz azonban, hogy ezt ki is tudják használni, először forrásra lenne szükségük a beruházáshoz.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában