Több száz vendég érkezett

2022.10.07. 13:17

Centenáriumi ülést rendezett a Bolyai Intézet

A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának Bolyai Intézete 2021-ben, az Acta Scientiarum Mathematicarum folyóirat pedig idén lett százéves. A két évforduló apropóján A szegedi matematika 100 éve címmel centenáriumi ülést rendeztek pénteken az intézetben.

Koós Kata

Több mint száz résztvevő érkezett az ország minden részéről. Fotó: Koós Kata

 

A Bolyai Matematikai Intézet  1921-ben a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemmel együtt került át Szegedre. A folyóiratot pedig 1922-ben alapították Riesz Frigyes és Haár Alfréd professzorok, amely a legrégebbi magyarországi, idegennyelvű, matematikai folyóirat, és a világon is az első húsz legidősebb, folyamatosan megjelenő folyóirat között van 

– mondta el lapunknak Fodor Ferenc, a Bolyai Intézet vezetője. 

Több mint száz vendég, zömmel matematikus érkezett az ünnepi ülésre az ország minden részéről. A nap folyamán öt előadást hallgathattak meg a résztvevők. 

A délelőtt inkább tudományos jellegű, amelynek egyik előadója Lovász László professzor, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, aki egy ideig Szegeden volt tanszékvezető, és a szegedi emlékeiről beszél majd. A második blokk inkább tudomány- és intézettörténeti jellegű, amelynek egyik előadását Vajda Tamás, az SZTE Levéltár igazgatója tartja az egyetem korai, szegedi éveiről 

– fejtette ki az intézetvezető. 

A centenáriumi ülés apropóján kamarakiállítás nyílt az intézet tárgyi emlékeiből, relikviáiból. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában