Szegedi hírek

2022.10.21. 12:19

Elfogadták: Szinte minden városi intézmény bezár Szegeden

Elfogadta a szegedi közgyűlés pénteken a városi intézmények és cégekről szóló válságkezelési tervet, ami nagyjából egyenlő a bezárásokkal. Kovács Tamás gazdasági alpolgármester rendelettervezete volt az egyetlen napirendi pont az ülésen. A baloldali többség végül megszavazta a megszorításokat.

Suki Zoltán

Drága beszerezni az áramot, és a gázt, ezt pedig mindenki megérzi. Fotó: Török János

A szegedi közgyűlés baloldali többsége szerint a kormány gazdaságpolitikája, a fideszes és a KDNP-s képviselők szerint viszont az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban meghozott, és elhibázott európai uniós szankciók miatti óriási energiaár-drágulás miatt van szükség komoly megszorításokra az országban, így Szegeden is.

A DK-s Molnár Zoltán azt mondta, hogy a családoknak már a bevásárlás is gondot okoz, és a kormány elrontotta a kormányzást. Tápai Péter, a Fidesz frakcióvezetője pedig arra hívta fel a baloldali képviselő figyelmét, hogy a szegedi baloldal képességeit mutatja, hogy a Fidesz már negyedjére nyert kétharmados többséggel választást. Haág Zalán, a KDNP frakcióvezetője elmondta, hogy Magyarországon fizetik az emberek a legkevesebb rezsit. Kovács Tamás gazdasági alpolgármester a rendelet előterjesztője pedig arról beszélt, hogy nincs mozgástere Szegednek, mire Tápai Péter azt válaszolta, hogy jobban tennék, ha átadnák a városvezetést.

Joób Márton, Botka László frakciótársa ismét szembe ment a polgármesterrel. Azt mondta, hogy ez egy rossz előterjesztés, és szerinte, ha megszavazzák több ezer gyerek nem fog tudni sportolni.

A képviselők ezután még nagyjából másfél órát vitatkoztak azon, hogy a kormány, az unió, vagy a baloldali ellenzék tehet-e az amúgy világgazdasági problémáról, majd a baloldali többség elfogadta a rendeletet, ami nagyjából 1,5 milliárd forint megspórolását jelenti a városnak.

Korában megírtuk, hogy az óvodásokat, a bölcsődéseket, de a szegedi önkormányzati tulajdonú cégeket sem kíméli a gazdasági alpolgármester energiaköltségekre vonatkozó rendelettervezete, Szeged mindenhol komoly megszorításokra, illetve intézménybezárásokra készül. A szociálisan érzékeny városvezetés sok más mellet elhatározta, hogy becsukják a Sás utcai óvodát, a Napsugár és a Honfoglalás utcaival együtt. A kulturális intézmények közül sok más mellett a Nagyszínház, a REÖK, a Móra Ferenc Múzeum is zárva lesz, de a sportlétesítményeket sem kímélik.
 

 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában