Hármas ünnep

2022.10.08. 19:27

Kívül-belül megújult Csanádalbertin a Szent Kereszt Templom

Hármas ünnepet ünnepeltek Csanádalberti katolikus templomában szombaton. Ekkor tartották meg a búcsút, a Magyarok Nagyasszonyának ünnepét, illetve ezen az eseményen avatták fel a felújított templomot is. A szentmisét Iványi László kanonok, esperes-plébános celebrálta.

Kovács Erika

Az ünnepi szentmisét Iványi László celebrálta. Fotó: Kovács Erika

Kicsit elcsúsztatva ünnepeltük meg a Szent Kereszt Templomunk búcsúját. A Szent Kereszt felmagasztalásának, megtalálásának ünnepe hivatalosan szeptember 14-én van, de számos körülmény miatt akkor nem tudtuk megrendezni, ezért úgy döntöttünk, hogy a Magyarok Nagyasszonyának ünnepéhez kötjük. A harmadik okunk az ünnepelésre, hogy most adtuk át a felújított templomot is 

– mondta lapunknak Kasuba Róbert, a templom plébánosa.

A templomot teljes körűen felújították, a kivitelezés nyáron készült el. Isten háza már borzalmas állapotban volt, a helyiek nem szívesen mentek a vizes, dohos épületbe.

 

Az elmúlt 4-5 évben már szinte csak raktárként használtuk Csanádalberti katolikus templomát, ami tulajdonképpen egy vertfalú, átalakított régi, családi ház. Rosszak voltak a nyílászárók, a tetőzet, illetve festésre is szorult kívül-belül az épület

 – sorolta a plébános. Ennek a korszaknak vége, ugyanis a magyar állam jóvoltából 15 millió forint pályázati támogatáshoz jutottak.

– Ebből a forrásból teljes körű felújítást végeztettünk. A vizesedést falátvágással, szigeteléssel szüntették meg a mesterek. Megújult a tető, a belső padozat, a világítás. Kis bontásra is szükség volt. Megújult a liturgikus tér is, amelyet úgy modernizáltunk, hogy közben megmaradjon az eredeti hangulata. Csak egy oltár van, a régi oltár helyére került Szent Ferenc ikonfeszületének másolata, amelyet Orosházán készítettek nekünk. Oldalra került a tabernákulum, az oltári szentségek szekrénye. A szobrok közül csak a Szűz Mária szobor maradt, a másik állapota nagyon rossz volt. A mai misét megelőzően volt egy alkalom, amikor nyitva állt a hívek előtt a templom, már akkor is sok új arcot lehetett látni

 – mondta el a plébános.

Kasuba Róberttől megtudtuk, magánfelajánlásból megújul a harangláb is, a munka már a jövő héten kezdődik. A harangozás elektronikussá válik, de ezt a munkát csak tavaszra vállalta a mester.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában