Szegedi hírek

2022.11.08. 17:30

Bővítik az egyik kormányablakot

delmagyar.hu

A kormányhivatalok hatékonyságáról egyeztettek. Fotó: Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal

Róth Márton megyei főispánnal és a kormányhivatal vezetőivel egyeztetett a napokban Szegeden a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatalban György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára – közölte kedden a kormányhivatal. A munkaértekezleten részletesen áttekintették a kormányhivatal és a járási hivatalok feladatait.

György István egyebek mellett arról beszélt, hogy a területi közigazgatás akkor tud igazán hatékonyan működni, ha a kormányhivatalokban és a járási hivatalokban dolgozók között folyamatos a kapcsolattartás. Az államtitkár szerint a közös cél továbbra is az, hogy a kormányhivatal és a járási hivatalok hatékony és ügyfélbarát módon működő szolgáltató intézmények legyenek.

György István emlékeztetett, hogy a szomszédunkban dúló háború és az arra adott brüsszeli szankciók energiaválságot okoznak, ezért az állami intézményeknek, így a kormányhivataloknak is komoly lépéseket kell tenniük annak érdekében, hogy csökkentsék az energiafelhasználást. Miközben persze továbbra is magas színvonalon kell kiszolgálni az ügyfeleket.

Az értekezlet után az államtitkár és a főispán is meglátogatta a Kereskedő közben található kormányablakot, amelyet 2020 januárjában éppen György István adott át. Itt kiderült, hogy az épületet hamarosan átalakítják, ami után plusz kilenc munkaállomást és egy új fotófülkét is használhatnak majd az ügyfelek.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában