Helyi közélet

2022.11.08. 07:00

Időben jött a segítség, Erzsi néni megmenekült

Az egyik ismerős éberségének köszönhetően időben segítséget kapott egy maroslelei idős asszony, aki a saját udvarán esett el. A hozzátartozók mindenkinek hálásak, aki részt vett a vasárnapi mentőakcióban.

Szabó Imre

Fotó: Veres Viktor

– Mindenek előtt az ismerőst illeti köszönet. Ha ő nem veszi észre, hogy baj van, az egyedül élő Erzsi néni akár ki is hűlhetett volna – mondta Drimba Tibor polgármester. Azért kerestük fel, mert az egész falu arról beszél, ami vasárnap történt. Természetesen az ismerőst is szerettük volna megszólaltatni, ő azonban azt mondta, nem szeretne az újságban szerepelni. Azt kérte, a nevét se írjuk le.

Az eset vasárnap délután 4 óra körül történt. Az ismerős, aki közel 20 éve segíti az idős Erzsi nénit a mindennapokban, megdöbbenve tapasztalta, hogy nem tud bejutni a házba. Amikor szólongatta az asszonyt, az erőtlenül annyit felelt neki, hogy „itt vagyok”, de hogy pontosan hol, az nem derült ki – a magas kerítésen nem lehetett belátni. A szomszéd ezt követően egy ismerősével együtt Drimba Tibor polgármesterhez szaladt segítséget kérve. – Én azonnal kocsiba ültem, közben pedig hívtam a polgárőröket – mesélte a falu első embere. 

A helyszínen beugrott a kerítésen, és meg is találta a nénit – az udvaron fekve, ahol eleshetett. Gyenge volt, zavarosan beszélt, de a kezét megfogva érezni lehetett, hogy még nem fázott át és sérülés sem látszott rajta. – Kinyitottam a kaput, hogy a többiek is be tudjanak jönni. Én felpolcoltam a néni fejét, betakartam, ellenőriztem, hogy rendben van-e vele minden, közben Gazdag Júlia, a polgárőrök vezetője hívta a mentőket – elevenítette fel a drámai pillanatokat Drimba.

A mentők perceken belül megérkeztek, és Erzsi nénit kórházba vitték. Úgy tudjuk, jelenleg is ott ápolják, már jobban van. A polgármester ezt követően a házban lezárt mindent, majd a hozzátartozókat is értesítette, akik nagyon hálásak voltak a rendkívüli helyzetben helytállt kis csapat minden tagjának. A ház kulcsait hétfőn reggel vették át.

– Maroslele mindig híres volt arról, hogy az emberek odafigyelnek egymásra. Ez most is bebizonyosodott – értékelte a történteket Drimba Tibor. Eldöntötte, hogy ha a nyilvánosság nélkül is, de valamilyen módon külön is megköszöni a lelkiismeretes szomszédnak, hogy gyorsan cselekedett. Azt is hozzátette, hasonló helyzetben bármikor, bárki keresheti, akár otthon is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában