Nem a mostani az egyetlen kitüntetése

2022.11.14. 17:01

Miniszteri díjat kapott Rácz Margit

A megyében egyedüliként kapott Szakképzésért díjat az illetékes minisztériumtól a napokban a makói Návay-technikum szaktanára, Rácz Margit. A kitüntetettet hétfőn az intézmény vezetői kollégái előtt köszöntötték.

Szabó Imre

Rácz Margit ma is tanítja a makói Keri diákjait. Fotó: Szabó Imre

Nagyon örültem a díjnak, meghatódtam – mindössze ennyit mondott nekünk szerényen, szabadkozva Rácz Margit, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrumhoz (HSzC) tartozó makói Návay Lajos Technikum okleveles gazdasági szaktanára, miután a centrum vezetői kollégái előtt köszöntötték abból az alkalomból, hogy miniszteri elismerést kapott. A Szakképzésért díjat ráadásul a megyében egyedüliként, és országosan is mindössze 15 pedagógus, illetve intézményvezető között vehette át. Az ünnepséget még a múlt hét végén rendezték Budapesten; a kitüntetést György László felsőoktatásért és innovációért felelős miniszter és Pölöskei Gáborné szakképzésért felelős államtitkár adta át neki. Hétfőn Makón Kincses Tímea főigazgató, Hegedűs Zoltán kancellár és Papós András helyi igazgató fejezte ki számára elismerését.

A miniszteri díjjal – az intézmények felterjesztésére – azt a kiváló munkát ismerik el, amelyet a kitüntetett végez annak érdekében, hogy minél több jó szakember végezzen az intézményben. Mint elhangzott, Rácz Margit 1982 augusztusa óta tanít Makón okleveles gazdasági szaktanárként. Az iskola hűséges pedagógusa, ez az egyetlen munkahelye. 1987-től az intézmény gyakorlati oktatásvezetője, 2013-2015 között igazgató-helyettese is volt. 2021 szeptembere óta nyugdíjasként folytatja oktatói munkáját, sokéves szakértelmével, fáradhatatlan elhivatottságával támogatja az iskola szakmai munkájának irányítását. Kiemelt szerepet vállalt a megújuló szakképzés intézményi rendszerének kialakításban. Csaknem 40 éves pályafutása alatt a makói Návay egy kereskedelmi és pénzügyi profilú szakközépiskolából a város és a térség meghatározó szakképző intézményévé vált. Ennek megszervezése jelentős részben az ő érdeme volt. Ma is elkötelezetten vesz részt a képzési paletta bővítésében, az új képzési programok kidolgozásában, az intézmény népszerűsítésében.

Kincses Tímea köszöntőjében személyes hangot is megütött: Rácz Margitot a mesterének nevezte, és köszönetét fejezte ki neki azért, hogy eljuthatott oda, ahol most van. Azt is megjegyezte, a kollégák munkáját is önzetlenül segíti.

Egyébként nem a mostani az egyetlen kitüntetése. 2019-ben Makó Város Nevelésügyéért Emlékérmet kapott a várostól, majd ugyanebben az évben a fogyasztóvédelem területén végzett példamutató szakmai tevékenységének elismeréseként átvehette a Csongrád Megyei Kormányhivatal, a Dél-alföldi Regionális Fogyasztóvédelmi Egyesület és a Csongrád-Csanád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által alapított Dr. Csada László-díjat.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában