Szegedi hírek

2022.11.23. 10:00

Összekötnék a Stefániát és a rakpartot

Több zöldfelület és előny a kerékpárosoknak. Többek között ezeket kellene tartalmaznia annak a pályázatnak, amit Szeged írt ki "A szegedi rakpart komplex fejlesztése" című projekt kapcsán. A tervekben annak is szerepelnie kell, hogy hogyan lehetne összekötni akadálymentesen a Stefániát a rakparttal.

Suki Zoltán

A bicikliseket részesítenék előnyben a rakparton. Fotó: Karnok Csaba

Úgy tűnik, hogy elhatározta magát a szegedi városvezetés, és tényleg kezdeni akarnak valamit a Huszár Mátyás rakparttal, azon túl, hogy időnként teljesen lezárják az autósok előtt. Megjelent egy pályázat a napokban a közbeszerzési értesítőben ,,A szegedi rakpart komplex fejlesztése” című projekthez kapcsolódóan az engedélyezési és kiviteli tervek készítéséről. A tervnek a kiírás szerint tartalmazni kell egyebek mellett azt, hogy hogyan lehet közvetlenül összekötni akadálymentesen a Stefániát és a Roosevelt teret a rakparttal. Kiemelt része, hogy csökkentsék a forróságot, ami nyáron van a sok aszfalt és beton miatt. Vagyis zöldfelületeket és árnyékolókat is ki kell majd alakítani. Kiemelte a kiíró, vagyis a város azt is, hogy a gyalogos és kerékpáros forgalmat kell előtérbe helyezni az autók helyett, amit úgynevezett forgalomcsillapított úttesttel akarnak elérni, és egy rendezvényteret is kialakítanának a rakparton, valamint kerékpártámaszokat.

Meg kell majd vizsgálni a már meglévő burkolatokat, burkolati jeleket és szegélyeket, és ahol repedések, süllyedések vannak, azok javítását is meg kell tervezni.

Az új úttestet és a járdát színezett aszfaltburkolattal kell megtervezni, és szükség lesz új, LED közvilágítás tervezésére is. A megtervezett elemekhez és úszóművekhez uszadékterelők és egyéb segédszerkezetek tervezése is elkerülhetetlen, és meg kell oldani a tervezőnek azt is, hogy az alsó lépcsősornál lévő kikötő bakok melletti támfal járda felőli részénél senki se essen a Tiszába.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában