Szegedi hírek

2022.11.24. 10:00

Szegedi bajnokság lett a Kárpát-medencei földrajzversenyből

Ritka, hogy egy kárpát-medencei tanulmányi versenyt egyetlen város uraljon, földrajzból azonban ez a hétvégén megtörtént. Az első négy helyen végzett csapatból három ugyanis szegedi volt: kettő a Radnóti, egy a SZTE gyakorló diákjaiból állt.

Timár Kriszta

Fotó: Gémes Sándor

Második alkalommal rendezte meg a Földtudományi Civil Szervezetek Közössége a Kárpát-medencei Földrajz- és Földtudomány versenyt. A legnagyobb szakmai háttérrel rendelkező hazai földrajzversenyben taroltak a szegedi diákok: a több forduló végére kialakult négyes döntőben három szegedi csapat csapott össze. A Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium két csapata végül az első és a harmadik, a SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola csapata pedig a negyedik helyen végzett.

A verseny két online fordulóval kezdődött, majd a csapatoknak egy-egy kisfilmet kellett elkészíteniük. A fővárosi középdöntőbe már csak a legjobb 16 csapat kapott meghívást, ahol megadott szakirodalom alapján kellett egy feladatsort megoldani. Az összesített pontszámok alapján az első négy csapat küzdhetett a döntőben az érmes helyekért, illetve az utánuk lévők az 5-8. helyekért. Itt voltak gyorsasági feladatok, kvíz és írásbeli tesztsor is. 

A szinte házi versennyé vált véghajrában egyébként nemcsak az az érdekes, hogy Szeged két legsikeresebb iskolájának csapatai csaptak össze benne, hanem az is, hogy a SZTE Gyakorló diákjait felkészítő Izing Máté Radnóti-gimnáziumi mentora néhány éve még éppen az a Szőllősy László volt, aki feleségével, Szőllősyné Pálfi Melindával a radnótisokat készítette fel. Azt egyébként, hogy a két iskola rivalizálása csupán hagyományokon alapuló játék, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a pedagógusok és a diákok interjúnk alatt is kicserélték egymással tapasztalataikat és megbeszélték, hogyan lehet az ilyen típusú versenyekre a lehető leghatékonyabban készülni. Mint fogalmaztak, a jófajta versenyszellem, ami a két iskola között van, még ösztönöz is, hogy egyre jobbak legyenek. Hozzátették: bíznak benne, hogy egyre több földrajzversenyen találkoznak majd a döntőkben, hiszen mindkét iskolában tehetséges diákok és elhivatott tanárok dolgoznak azon, hogy minél több versenysikerről tudjanak beszámolni. A jövőben is szeretnének együttműködni, hiszen a két iskola versenyszelleme ellenére, a segítő szándék és az együttműködés jellemzi munkájukat.

A versenyt egyébként a Matúz Balázs, Matúz Marcell és Tetlák Áron alkotta tizenkettedik osztályos radnótis trió nyerte meg. A tizedikes csapat Matúz Dalmával, Szögi Erikkel és Szőllősy Tamással a harmadik helyen végzett. A negyedk helyezett Ságváris csapatban Csurka Bernadett  és Báló Dávid 11., Géczi Dániel 10. évfolyamos diák.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában