Elkötelezett szakemberek

2022.11.17. 18:19

Szociális területen dolgozókat díjaztak Vásárhelyen

Szociális területen dolgozókat tüntetett ki a hódmezővásárhelyi önkormányzat. A Hódmezővásárhely Szociális Ügyének Szolgálatáért díjakat a csütörtöki közgyűlésen adták át.

Kovács Erika

A szociális szférában dolgozók munkáját ismerték el Vásárhelyen. Fotó: Kovács Erika

Az ünnepségen Márki-Zay Péter polgármester hangsúlyozta, a szociális területen dolgozók nehéz, sokszor hálátlan feladatot végeznek, a díjat bár ketten kapják, az ágazat valamennyi dolgozójának szól. Az elismeréseket Márki-Zay Péter adta át. 

Jesenszkiné Tolnai Tímea a Badalik Bertalan Szociális Szolgáltató Hajléktalanokat Ellátó Egyesített Intézmény szociális gondozó és ápolója, aki 2005 januárjától dolgozik a Hódmezővásárhelyi Kistérségi Társulás Kapcsolat Központ Gondozási Központjában. A Gondozási Központ 2011. július 1-jétől egyházi fenntartásba került, létrejött a Badalik Bertalan Szociális Szolgáltató, ahol Jesenszkiné Tolnai Tímea továbbra is ugyanazt a munkát végzi, mint előtte. Időközben tovább képezte magát, megszerezte a szociális ápoló és gondozó képesítést, és az ott elsajátított ismereteket a napi munkája során hasznosítja.

Fotó: Kovács Erika

A másik kitüntetett Kovács Pálné Kútvölgyi Ildikó, a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás (HTKT) Kapcsolat Központ Kagylóhéj Család és Gyermekjóléti Szolgálat családsegítője.

Kovács Pálné Kútvölgyi Ildikó 2007. október 1-jétől dolgozik a Kapcsolat Központban. Dolgozott a a Hóvirág utcai Bölcsődében, illetve a Szivárvány Otthonban, 2010 márciusától a Kagylóhéj Család- és Gyermekjóléti Szolgálat intézményében családsegítőként folytat elkötelezett szakmai munkát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában