Pollák Antal Technikum

2022.11.22. 19:29

Tudásfelmérésnek is jó ez a verseny

Jól bejáratott hagyomány a járási informatikaverseny a Pollák Antal Technikumban, a felső tagozatos általános iskolásoknak meghirdetett tudáspróbát már több mint húsz éve szervezi meg az intézmény. A diákok két kategóriában mérették meg tudásukat, hogy közülük kik lettek a legjobbak, az december elején derül ki.

M. A.

Háromféle feladatot kellett megoldaniuk a diákoknak. Fotó: Majzik Attila

A tavalyi rekordszámú nevezést hozó rendezvény után némiképp visszaesett az ér­deklődés a járási informatikaverseny iránt: idén harmincöt diák jelentkezett a tudáspróbára, a szentesi iskolák mellett Szegvárról és Mindszentről is jöttek gyerekek a versenyre. 

– Én tavaly voltam először ezen a versenyen. Nem volt túl nehéz a feladatlap, de nem is volt könnyű, inkább olyan közepes. Kéthetente van két informatikaóránk, de külön nem készültünk a mostani megmérettetésre. Nem az számít, hogy hol végzek majd a végén, inkább a tudásomat szeretném lemérni, hogy hol tartok – árulta el a verseny előtt Dékány Dávid, a szentesi Deák Ferenc Általános Iskola diákja. 

Mint Vígh Attila igazgatóhe­lyettestől megtudtuk, idén is kétféle feladatlappal készültek a nevezett iskolásoknak. Az ötödikeseknek és a hatodikosoknak egy informatikatechnológiai tesztet kellett megoldaniuk, emellett adatgyűjtési feladatuk is volt, illetve egy rövid scratch programozási résszel is meg kellett birkózniuk. A hetedikes és nyolcadikos diákok feladatlapjának első két feladata hasonló feladatot tartalmazott, de a harmadik feladatrészben eltért, rájuk egy összetettebb szövegszerkesztési feladat várt. 

A versenyen részt vevő diákok egy online felületen oldották meg a feladatokat, oda is töltötték fel a megoldásokat, amiket a Pollák tanárai értékelnek majd ki. Az eredményhirdetést és a díjátadót várhatóan december 8-án tartják az iskolában. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában