Szegedi hírek

2022.12.09. 15:52

A debreceni Tóth Árpád Gimnázium csapata nyerte a XI. Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt

A XI. Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny döntőjét 2022. december 9-én rendezte a Szegedi Tudományegyetem. Az SZTE Nobel-díjas kutatójának munkásságához kötődő vetélkedőt idén a debreceni Tóth Árpád Gimnázium TÁG 11.1. csapat tagjai: Tóth Hanna, Miskei Zsófia és Dobos Ábel nyerték. Felkészítő tanáruk Gőz József volt.

delmagyar.hu

Fotó: Zentai Péter (SZTE NKI)

Az eseményt 2022. december 8-án, Prof. Dr. Karikó Katalin, a Szegedi Tudományegyetem alumnája, világhírű kutató, Dr. Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja és Prof. Dr. Dux László, a Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny zsűrijének elnöke nyitotta meg.

A számítógépes elődöntőn, az SZTE SZAOK Orvosi Fizikai Intézetben, 50 középiskolás csapat, azaz mintegy 200 diák mérte össze tudását. Ezek közül a legjobb hat csapat jutott tovább a döntőbe, melyre december 9-én került sor az SZTE SZAOK Szent-Györgyi Albert Oktatási Központjában.

Az idei évben a verseny középpontjában Szent-Györgyi Albert Nobel-díjának 85. évfordulója, valamint a magyar Nobel-díjasok munkájának utóélete állt. A tudós munkássága mellett nem maradtak ki a 2017-2021 között orvosi-élettani, fizikai és kémiai Nobel-díjban részesültek sem. A XI. Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny több tudományterületet érintve merített az egyetem egykori rektora, a Nobel-díjas tudós gazdag életművéből, emellett érintette Szent-Györgyi Albert korának tudománytörténeti vonatkozásait is. A tanulmányi verseny feladatai az elődöntőben is és a döntőben is fizikai, kémiai és biológiai kérdéseket tartalmaztak, különös tekintettel az idei év fő témájára.

A dobogón végzett csapatok tagjai a tárgyjutalmak mellett pénzjutalomban is részesültek: az első helyezést elérők 110 ezer forintot kaptak fejenként, a második helyen végzők 85 ezer forintot kaptak fejenként, a harmadik helyen végzők pedig 70 ezer forintot vihettek haza fejenként. A jutalmakból a felkészítő tanárok is részesültek.

A Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyen induló csapatok versenyezhettek kreatív kategóriában is. A pályamunkákat a szaktárgyi versenytől függetlenül bírálták el és jutalmazták a döntőt követően. Ebben a kategóriában az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium csapata nyert. A csapat tagjai 25 ezer forintos pénzjutalomban részesültek fejenként, illetve ajándékcsomagot kaptak.

A Szegedi Tudományegyetem emellett oklevéllel, ajándékcsomaggal és fejenként 50 ezer forintos ösztöndíjjal ismerte el azon pedagógusok tehetséggondozás területén végzett munkáját, akik legalább már öt alkalommal részt vettek csapataikkal a versenyen.

A verseny a Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóságának szervezésében jött létre, az egyetem oktatóinak, kutatóinak és hallgatóinak bevonásával. A versenyt a Szegedi Tudományegyetem által felállított szakmai bizottság irányította.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában