Díjat kapott

2022.12.09. 14:43

Idősbarát önkormányzat lett Nagymágocs

Nagymágocs a tizenkét település egyike, amelyeket Idősbarát önkormányzat-díjjal tüntettek ki. A faluban a rászoruló időseket többek között rendkívül kedvezményes ebéddel segítik, emellett kiemelten kezelik a demens-ellátást is.

Kovács Erika

Szebellédi Endre elmondta, nagyon örülnek a díjnak, az 1 millió forintot a az idősek napközijében a fizikai állapot javítását segítő eszközöket vásárolnak, illetve a nyugdíjas egyesület programjaihoz járulnak hozzá. Fotó: Kovács Erika

– A Belügyminisztérium és a Kulturális és Innovációs Minisztérium adományozta a díjat, amire pályázni lehetett – tudtuk meg Szebellédi Endrétől, Nagymágocs polgármesterétől. Országosan 12 település idősbarát tevékenységét ismerték el, Csongrád-Csanád megyéből Nagymágocson kívül Sándorfalva és Zákányszék kapott elismerést. A díjazottak plakettet, oklevelet és 1 millió forintot kaptak, amit a helyi idősellátásra lehet fordítani.

– A helyi családpolitikánk egyik kiemelt területe az idősek helyzete. Főleg azért, mert településünkön nagyon sok kisnyugdíjas él. Ez abból adódik, hogy a rendszerváltozás előtt téeszekben, állami gazdaságokban dolgoztak az emberek. A rendszerváltozással járó politikai-gazdasági változásnak ők voltak talán a legnagyobb vesztesei. Sok idős lakosunk egyedülálló, ami tovább nehezíti a helyzetüket. Önkormányzatunk többek között úgy segíti őket, hogy rendkívül kedvezményes áron biztosítjuk a napi, teljes menüből álló ebédet. Ennek ára úgy, hogy idén emelni kényszerültünk, napi 300 forint. Ezt azok az idősek vehetik igénybe, akiknek 100 ezer forint alatt van a nyugdíjuk – mondta Szebellédi Endre.

Az önkormányzat néhány éve újította fel az idősek napközijét, ahol mosási és tisztálkodási lehetőséget is biztosítanak. Kiemelt figyelmet fordítanak a demens-ellátásra is. Jól működő házi segítségnyújtást is szervezett Nagymágocs, emellett a tanyagondnoki szolgálat is kiveszi részét az idősekkel való törődésből. A polgárőrséget is bevonva a nyári kánikulában odafigyelnek arra, hogy mindenkinek legyen innivalója, télen pedig arra, hogy senki se fagyjon meg. A covid időszakában „nagyitelefonnal” látták el azokat az időseket, akiknek nem volt telefonjuk, aminek a használatát meg is tanították. Informatikai képzést is szerveztek időseknek.

Az önkormányzat három esetben hozzátartozók nélküli idősek ingatlanát is megvásárolta, amivel az „unokás csalóktól” védték meg őket. Az önkormányzat ezeket a házakat felújította, ahol életük végéig élhetnek a volt tulajdonosok.

Nagymágocson aktív nyugdíjas élet zajlik, egyesülettel, népdalkörrel rendelkeznek, amlyek számos programot szerveznek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában