Szegedi hírek

2022.12.19. 07:00

Kezdődnek a bezárások Szegeden

Ma már nem nyit ki az Anna fürdő, a Tiszavirág Sportuszoda, a sportcsarnok és a Somogyi-könyvtár sem. Jó hír viszont, hogy Botka László polgármester eredeti elképzése ellenére a Mars téri piac mégis nyitva lesz ma, egészen 18 óráig.

Munkatársunktól

A Somogyi-könyvtár központi épülete csak márciusban nyit. Fotó: Török János

Október 21-én fogadta el a szegedi közgyűlés a városi intézmények és cégekről szóló válságkezelési tervet, ami nagyjából egyenlő a bezárásokkal. Ettől egyébként másfél milliárd forint megtakarítást remél a város.

Több körben és nem is ugyanannyi időre kerül lakat a városi létesítmények ajtajaira, az első körös bezárások mától léptek életbe.

A piac nyitva van

Bár a Botka László polgármester nevével fémjelzett októberi előterjesztésben az szerepelt, hogy december 19-e és 2023. február 28-a között hétfőnként zárva tart a Mars téri piac, emellett az igazgató saját hatáskörben a rövidített nyitva tartást is elrendelhet, ám ez egyelőre nem valósul meg. A Szegedi Városkép és Piac Kft. honlapján és közösségi oldalán egyaránt az szerepel, hogy december 19-e és 23-a között 4 és 18 óra között nyitva tart a piac, a "hétfői piaczár" tehát jövőre léphet életbe.

A karácsony előtti hétfői piacbezárás ellen egyébként Joób Márton is tiltakozott, nem sokkal később – nyilván nem ezért, de – ki is zárták az Összefogás Szegedért frakcióból.

A Tiszavirág Sportuszoda is zárva van mától, holott a kormány biztosított pluszforrást üzemeltetéséhez, 70 millió forintot. Múlt pénteken Mihálffy Béla országgyűlési képviselő tartott erről sajtótájékoztatót, de azt, hogy végül meddig lesz zárva a létesítmény, egyelőre nem tudni. Az uszoda közösségi oldala szerint 2023. március 3-áig. A zárás a sportolókat érinti meglehetősen hátrányosan, vannak, akik mától Hódmezővásárhelyre járnak majd át az edzéseikre.

Nincs gyógytorna

Ugyancsak zárva a Városi Sportcsarnok és a Sportuszoda, a Városi Műjégpálya pedig ki sem nyit ebben a szezonban, a nyilvános illemhely a Játékok Kertjében és a Károlyi utcában pedig szintén a teljes fűtési szezon idején zárva van.

Az Anna fürdő ajtajára is lakat került, a gyógyászati részlegükben a járóbeteg szakellátás elérhető, ám a szolgáltatások közül a vízi gyógytorna nem. Ez nagyban hátráltathatja például egy csonttörésen átesett páciens rehabilitációját, nem beszélve azokról a zömmel idős emberekről, akik gerinc- és csípőbántalmaik miatt jártak eddig vízi gyógytornára.

Karnok CsabaA betegek rehabilitációját segítő vízi torna nem elérhető az Anna fürdőben. Fotó: Karnok Csaba
A betegek rehabilitációját segítő vízi torna nem elérhető az Anna fürdőben. Fotó: Karnok Csaba
Fotós: Karnok Csaba

Könyvet lehet kölcsönözni

Ahogy megírtuk, három fiókkönyvtár a téli leállás alatt is működik majd Szegeden, de csak jövő év január 9-étől, most mindegyik zárva van. A Somogyi-könyvtár annak érdekében, hogy senki ne maradjon olvasnivaló nélkül, a bezárás előtt 20 dokumentum kikölcsönözését tette lehetővé az összes olyan intézményéből, amelyek március 5-ig nem nyitnak ki. Egyébként létrehoznak ideiglenes könyvtárpontokat és működik a Dóm téri könyvautomata is.

Csütörtöktől, azaz december 22-étől bezár a Tourinform Iroda, valamint az Alsóvárosi Tájház is, és csak jövő év márciusában nyitnak újra.

Létrehoznak ideiglenes könyvtárpontokat és működik a Dóm téri könyvautomata is. Archív fotó: Török János
Létrehoznak ideiglenes könyvtárpontokat és működik a Dóm téri könyvautomata is. Archív fotó: Török János
Fotós: Török János

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában