Szegedi hírek

2022.12.13. 13:06

Megint drágább lesz a gyermekétkeztetés

Két lépésben, jövő februárban és szeptemberben is megemelik Szegeden a gyermekétkeztetés árát, legalábbis ha elfogadja Binszki József előterjesztését a pénteki közgyűlés. Az új várospolitikai alpolgármester előterjesztésében a magas élelmiszerárakkal indokolja a lépést.

Suki Zoltán

ILLUSZTRÁCIÓ: Lang Róbert

A kormány 2020. december 19-től 2022. június 30-ig megtiltotta a helyi önkormányzatoknak, hogy díjat emeljenek a szolgáltatásaikban. A szegedi városvezetésnek több se kellett, ahogy a tilalomnak vége lett el is kezdte az emeléseket, amiknek egyelőre úgy tűnik, hogy messze nincs vége. Most éppen ismét a szülőkről akarnak lehúzni még egy bőrt. Binszki József várospolitikai alpolgármester előterjesztésében, amit kedden tárgyalt a Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság a gyermekétkeztetés árának az emelése szerepel. 

Ha a pénteki közgyűlés is elfogadja, akkor a gyermekélelmezés két ütemben drágul jövőre. Először februártól 18 százalékkal, majd fél év múlva, szeptembertől újabb 14 százalékkal. Vagyis, ha mást nem találnak ki menet közben, akkor a gyerekek étkezéséért összesen 32 százalékkal kell majd többet fizetni szeptemberben, a mostanihoz képest. Az alpolgármester az inflációval is indokolja az áremelést, ami egyébként most ennél alacsonyabb.

Binszki József azért hozzáteszi, hogy nem ő találta ki az emelést, azt az étkeztetést biztosító Suli-Host Kft. javasolta az étkeztetési színvonal és a cég működésének fenntartása érdekében. Emlékezetes, egyezer, idén szeptemberben már drágítottak, de az a cég szerint csupán arra volt elegendő, hogy az utolsó, 2020. márciusi emeléstől a 2022. január 1-ig eltelt időszak közötti költségnövekedést ellentételezze. A szolgáltató már akkor jelezte, hogy az infláció és az energiaárak emelkedése várhatóan rövid időn belül újabb emelést kényszerít majd ki.

Az árak majd ott emelkednek, ahol az önkormányzat biztosítja az étkeztetést az általa fenntartott bölcsődékben és óvodákban, továbbá a Szeged közigazgatási területén a köznevelési fenntartók részeként működő nevelési- oktatási, illetve szakképző intézményekben, kollégiumokban is.

Az előterjesztés szerint egyébként marad lehetőség kedvezményes étkeztetésre bizonyos esetekben.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában