Szegedi hírek

2022.12.12. 16:40

Száz százalékos a hajléktalanszálló kihasználtsága

Egyre több nő veszi igénybe a hajléktalanellátást Szegeden is – erről Zsótér Ágnes, a Hajléktalan Ellátó Hálózatot működtető SZKTT-ESZI vezetője beszélt lapunknak. Kérdésünkre elmondta, egész évben száz százalékos kihasználtsággal működik az átmeneti szálló. A rezsiárak emelkedése ellenére zavartalan az ellátás.

Kiss Anna

Az ellátás zavartalanul működik a rezsiárak emelkedése ellenére. Fotó: Gémes Sándor

Országos szinten hetven százalék feletti az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága a Belügyminisztérium beszámolója szerint, a 10 ezer éjjeli menedékhely és átmeneti szállás férőhelyen túl télen – novembertől áprilisig – további 1 562 férőhelyet is biztosítanak hazánkban az otthontalanok számára. Utánajártunk, hogy a megyeszékhelyen mekkora igény van a nappali melegedőre, az átmeneti szállóra és a népkonyhára. 

Zsótér Ágnes, a Hajléktalan Ellátó Hálózatot működtető Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Egyesített Szociális Intézmény vezetője lapunknak elmondta, egész évben 100 százalékos a kihasználtság, míg a télen biztosított plusz férőhelyeik a nők esetében telítettek, a férfiaknál pedig 80-85 százalékos a kihasználtság.

Kérdésünkre elmondta, korábban főként a férfiakat érintette a hajléktalanság, az elmúlt öt évben azonban megnőtt a nők körében is az igény az ellátásra, már tavaly is száz százalékos volt a számukra fenntartott helyek telítettsége. Úgy véli, ennek egyik oka az, hogy a jogszabály az ellátórendszer felé irányítja őket, míg másik oka idén a rezsiárak emelkedése lehet.

Zavartalan az ellátás

Közölte, nemcsak a szálló, hanem a nappali melegedő kihasználtsága is száz százalékos, hiszen vannak olyan idősek vagy rászorultak, akik úgy próbálják meg a költségeiket csökkenteni, hogy a nappalokat nem otthon, hanem a melegedőben töltik. Az intézményvezető kérdésünkre beszélt arról is, hogy az ellátás zavartalanul működik a rezsiárak emelkedése ellenére, a fenntartó, vagyis az önkormányzat nem vezetett be olyan megszorításokat, amelyeket az ellátottakat megéreznének, de igyekeznek takarékoskodni.

Jelezte, saját, költségvetési, valamint pályázati forrásból az étkeztetésről is gondoskodnak, így ebédben és vacsorában is részesülnek az ellátottak. Elárulta, az ünnepek közeledtével minden évben felajánlásokat is kapnak, idén már egy adományozó jelezte, hogy egy tál meleg étellel szeretné segíteni a hajléktalanokat.

Elindult a teajárat

A városban egyébként idén is elindította a teajáratát a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász, amelynek tagjai szerdánként meleg teával, konzervekkel és zsíros kenyérrel várják a rászorulókat.

Három helyszínen nyújtanak segítő kezet: 16 órakor a Sík Sándor Piarista Kollégiumnál, 16 óra 30 perckor a Kálvária téren a pihenő parkban, míg 17 órakor az Árvízi emlékműnél.

12 milliárdos támogatás

Mihálffy Béla, a térség országgyűlési a Délmagyarországnak arról számolt be, hogy a hajléktalanok ellátása önkormányzati feladat, de ahhoz, hogy az ellátás biztosított legyen, idén is több mint 12,5 milliárd forintos támogatást nyújt a kormány országos szinten. Megjegyezte, ezen felül ebben az évben is több mint egymilliárd forint többletforrást osztott szét a kormány pályázatokon keresztül az ellátás fejlesztés érdekében.

Kiemelte, azon dolgozik, hogy a jövőben is minden szükséges támogatást megkapjon a hajléktalanellátó-rendszer, valamint a hajléktalanok is, ugyanakkor az elsődleges céljuk az, hogy az otthontalanokat visszavezessék a társadalomba, munkába álljanak és biztosított legyen a megélhetésük.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában