Csongrád-Csanád megye

2022.12.30. 20:24

Vasárnaptól vármegye Csongrád-Csanád is

Január 1-től hivatalosan is vármegyéknek kell nevezni a megyéket, erről már korábban döntött az országgyűlés.

S.Z.

Már az új táblák fogadják a vármegyébe érkezőket.

Fotó: Karnok Csaba

Egyébként a történelmi hagyományokra hivatkozva változik a megyék elnevezése vármegyékre. A megye elnevezés használható mindaddig, amíg a vármegye kifejezés használatára való áttérés „a felelős gazdálkodás elvei szerint meg nem valósítható”.

Az indoklásban emlékeztettek arra, hogy az államalapítástól kezdődően egészen 1949-ig voltak a vármegyék a magyar közigazgatás alapvető területi egységei. „A vármegye kifejezés használatával jobban hangsúlyozható, hogy a magyar államszervezés és államszerkezet központi gondolati motívuma a nemzeti szuverenitás és ezen keresztül az európai civilizáció sarokköveinek megvédése” – fogalmaztak.

A Magyarságkutató Intézet azt írja, hogy a vármegyerendszer írott forrásokkal is igazolt kialakítása Szent Istvánhoz köthető, aki területi egységeken alapuló rendszerben szervezte meg az ország közigazgatását. Minden vármegye központja értelemszerűen egy vár volt, melyhez tartozó birtokok alkották a vármegye területét. A vármegyék Magyarország teljes területét lefedték – a közigazgatás ezáltal mindenütt biztosított volt.

A mostani változás egyelőre leglátványosabb, és legszembetűnőbb része az, hogy a Magyar Közút munkatársai elkezdték lecserélni a megyetáblákat, amiken így már a Csongrád-Csanád vármegye olvasható.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában