Helyi közélet

2023.01.16. 18:14

Ezt ígéri Lázár János a MÁV-Volán csoport dolgozóinak

vaol.hu

Fotó: Török János

Fotó: Fotós: © Szendi Péter

- Több Észak-Vas vármegyei településen járt. Készített-e már gyors fejszámolást, mennyi forrásigényt fogalmaztak meg a tárgyalópartnerek a tervek, elképzelések ismertetése során?

- Szerencsére sokat, mert felkészültek voltak. Azért jöttem, hogy Ágh Péter képviselőtársam választókörzetét közösen bejárjuk. Hiszek abban, ha az ember valakit meg akar jól ismerni és meg akar valakit jól érteni, érdemes megnéznie azt a környezetet, amiben és akikért dolgozik, küzd. Péter a Fidesz-frakció egyik nagy tartaléka: tehetséges, fölkészült és rendelkezik tapasztalattal is, hiszen hosszú évek óta ezt a választókerületet képviseli. Dél-Magyarországról nézve ez a választókerület egy jó helyzetben lévő térség az osztrák határ mellett, de jobban megismerve – jártam Celldömölkön, Vépen, Kőszegen és Sárváron –, beszélve a polgármesterekkel, helyi civilekkel, fideszes aktivistákkal, nyilvánvaló, hogy itt is megvannak a problémák. Például az egyik nagyon nagy probléma Ausztria elszívó ereje, a munkaerő, a fiatalok elvándorlása. Ezeknek a településeknek nem Magyarországgal, hanem Ausztriával kell versenyezniük. 

Sárvár, Celldömölk vagy Kőszeg számára az onnan 20-50 kilométerre lévő burgenlandi települések jelentik a kihívást, ahol a közszolgáltatások minősége vonzó lehet az odajáró munkavállalóknak vagy az áttelepülő magyaroknak. Ezért az itteni közösségek számára óriási kihívás, hogyan tudnak osztrák életminőséget teremteni ennyi pénzből Magyarországon. A kormánynak is érdeke, hogy ehhez segítséget nyújtson, hiszen nagyon komoly ipari, gazdasági GDP-termelő térségben vagyunk. Komoly ipari beruházások történtek és történnek, nagyon fontosnak gondolom, hogy a fiatalok számára perspektívát és lehetőséget biztosítsunk, hogy ezen a vidéken nemcsak születni, hanem élni is érdemes. Ez azon is múlik, hogy milyen a mobilitás, a közlekedés lehetősége, milyen az oktatás, a köznevelés, a közegészségügy, milyenek a munkahelyek, milyen a lakhatás. Erre a térségre sem szabad úgy tekinteni, mintha készen lenne, mint hogyha minden a legjobb lenne, rengeteg feladat vár ránk itt is. A térségnek a felzárkóztatása érdekében a kormány azzal, hogy megépíttette Szombathely és Győr között az autópályát, nagyon nagyot léptünk előre. Tizenkét év alatt 283 milliárdot költöttünk Vasban útépítésre, de vannak adósságaink. Körmend felé négysávosítás, Kőszeg felé négysávosítás…

- A szombathelyi elkerülő …

- Megnéztem azt is, hogy az elkerülő hiánya mennyire megnehezíti az átkelést azok számára, akik Szombathelyen keresztül akarnak eljutni a céljukba. Ezért nagyon fontos a szombathelyi elkerülő is. Ezek fölfüggesztésre kerültek, de nem lettek elfelejve.

- Ez mit jelent? Az M87-es kiviteli terve mikor készülhet el?

- December 1-je óta vagyok közlekedési miniszter, nekem már nemcsak az a dolgom, hogy megépítsem, hanem az is, hogy kitaláljam, milyen legyen Magyarország közlekedése. S ebben számomra a vidékfejlesztés a legfontosabb célkitűzés. A közlekedésre jutó hazai és európai uniós források nagyobb részét szeretnénk vidékre költeni. Első lépésben el fogom rendelni ezeknek az utaknak a megtervezését annak érdekében, hogy amikor a háború véget ér, és visszaerősödik a magyar gazdaság, újra pénzbőség lesz, képesek legyünk azokat megépíteni. Azt látni kell, hogy a Covid és a háború kivéreztette az európai gazdaságot, a magyar gazdaságnak is vannak kihívásai, a magyar költségvetésnek is észnél kell lennie, hiszen amikor háború van, nem az útépítés a legfontosabb feladat, hanem a létbiztonságot kell garantálni minden embernek. Egyrészt fizikailag meg kell védeni az embereket, nehogy Magyarország háborúba sodródjon, másrészt az egzisztenciális létbiztonság, így a rezsicsökkentés megtartása a feladat, vagyis hogy megfizethető maradjon az áram és gáz ára. Ez jelen pillanatban fölemészti az erőforrásainkat: a rezsi-csökkentett ár a magyar költségvetésnek gigantikus ezer milliárdokba kerül, másrészt pedig nyilvánvalóan a háború miatt erősíteni kell a hadsereget. Ezért jut átmenetileg kevesebb pénz az elkerülő útra vagy az autópályákra. Ezért kellett felfüggeszteni ezeket a beruházásokat.

- Celldömölki sajtótájékoztatóján említette, hogy fontosnak tartja a járási székhelyek megközelíthetőségét. Ebben hangsúlyos szerep juthat az intermodális csomópontoknak. E téren várható-e bármilyen előrelépés például Kőszeg vagy Szombathely esetében? Kérdezem ezt annak tükrében, hogy a vasi megyeszékhelyen terítékre került, értékesítenék a területet, ahol azt az elmúlt években megálmodták.

- Ezzel mindenféleképpen várnék, ha a szombathelyiek helyében lennék, ha szabad így mondanom. Mert valóban célunk, hogy a járási központok, Celldömölk, Kőszeg, Sárvár és Szombathely megyei jogú város, megyeközpont, járásközpont település úgy fejlődjön a következő időszakban, hogy a járási központban elérhető legyen minden olyan szolgáltatás, amire az embereknek szüksége van. Magyarországon, így Vas megyében se kelljen félóránál többet utazni a szolgáltatásért, egy nap ne kelljen egy óránál többet ingázni. Ehhez szükség van arra is, hogy a különböző járműtípusok elérhetőek legyenek. Az intermodális csomópont tulajdonképpen a vasúti, és a közúti, helyi és a helyközi közlekedés összefésülését, összekötését jelenti, ahol megvan az átszállás lehetősége. Magyarországon 174 járási központ van, direkt jártam ma járási központokban. Azért javasoltam Ágh Pétert államtitkárnak, mert vidéki képviselőt kerestem, akinek sok település van a választókerületében, köztük kisebbek és nagyobbak is. Azt megszervezni, hogy a járási központokba a lakosság eljusson, és ott megkapja a szolgáltatásokat, nagyon komoly feladat. Szombathelyre, Sárvárra, Kőszegre és Celldömölkre is el kell szállítani a polgárokat, mert ott veszik igénybe a közigazgatást, a közegészségügy, a köznevelés vagy bármilyen más közszolgáltatás lehetőségét. Ha egy embernek egy napon belül egy óránál többet kell ingáznia, akkor előbb-utóbb föladja azt. Fizikailag nem bírja, belefárad, s beköltözik abba a centrumba, ahol a boldogulását föltételeziEz a kisebb települések elnéptelenedéshez vezet. Ez Vas megye bizonyos területeit is fenyegeti. Az emberek elköltöznek onnan, mert azt gondolják, hogy a nagyobb centrumokban jobban boldogulnak.

- Ötvenhétezren dolgoznak a MÁV-Volán csoportnál. Jómagam is vonattal érkeztem ide, Sárvárra. Mondtam a kalauznak: interjút készítek a közlekedési miniszterrel, a helyemben mit kérdezne.

- S mit kérdezne?

- A korkedvezményes nyugdíjat visszahozzák-e a vasutasok számára?

- Nem ígérhetek korkedvezményes nyugdíjat senkinek sem: se pedagógusoknak, se rendőröknek, se katonáknak, se mávosoknak, se volánosoknak. Azt azonban nem csak ígérem, hanem már januárban a bértárgyalások alkalmával képviselem is, hogy a MÁV-Volán csoport munkatársait sokkal jobban meg kell becsülni. Nagyon fontosnak tartom, hogy Magyarországon a tömegközlekedést mindenki számára, aki azt használni akarja, garantálni tudjuk. Négymillió ember – minden második – szinte napi rendszerességgel tömegközlekedési eszközzel jár. Ez egy óriási kihívás, és be kell lássuk, hogy az infrastruktúra és az eszközök hagynak maguk után kívánnivalót. Rosszak a vasútvonalaink, sokszor az autóbuszok, a vasúti közlekedési eszközök. A programom az, hogy ezt próbálom olcsóvá tenni, s vannak más javaslataim is a kormány asztalán. Fontos célkitűzésem, hogy az az 57 ezer ember, aki naponta ezt a rossz infrastruktúrát működteti és ellátja az utazóközönséget, anyagilag és társadalmilag legyen megbecsülve. Korkedvezményes nyugdíjat nem, de tisztességes anyagi megbecsülést ígérek.

- Az infrastruktúra javítása érdekében várhatóak-e vasúti kocsicserék? Vasban is jár még piroska...

- Igen, várhatóak. Két programot is szeretnénk elindítani. Egyrészt pályakorszerűsítést: 8500 kilométernyi vasútvonal van Magyarországon, ebből 4500 kilométer sebességkorlátozott, ami azt jelenti, hogy a magyar vasúthálózat 50 százalékán késnek a vonatok. Egy nap 200 órányi késés jön össze, ez nyilvánvalóan nem tartható, ettől a vasút nem lesz versenyképes. Javítani kell a pályát és folyamatosan korszerűsíteni kell a járműveket. Az a tanulság, hogy ahol jobb a pálya, pontosabb és komfortosabb a jármű, az emberek igénybe veszik a szolgáltatást. A Volánnál is járműbeszerzésekre készülünk, szeretnénk a hagyományos üzemanyaggal működő járműveket olyan energiaforrású buszokra kicserélni, amik környezetbarát és könnyebb fenntartást biztosítanak mindenki számára. A MÁV és Volán együttműködésében nagy lehetőséget látok, egymást támogató együttműködésre van szükség. Még egyszer: az ország és a hétköznapi élet egyik legnagyobb kérdése a közlekedés, hiszen majdnem mindannyian közlekedésre vagyunk kényszerítve vagy azért, hogy a gyerekeinket iskolába juttassuk, vagy azért, hogy eljussunk a munkahelyünkre, vagy a gyógyulás, a tanulás, a tudás megszerzése, az ügyeink elintézése, vagy éppenséggel a bevásárlás érdekében. Nagyon kevés magyar ember van, aki megengedheti magának azt a „luxust”, hogy nem él közlekedési eszközökkel. Ezért szeretnék egy autósbarát politikát Magyarországon. Az autósok üldözésének szeretnék véget vetni, hiszen nagyon sok ember Vas megyében is rákényszerül, hogy autóval közlekedjen, s de szeretném, ha a MÁV és a Volán szolgáltatásai is jobbak lennének. A jobb alatt azt értem, ha nem tudjuk rövidtávon a minőséget javítani, akkor olcsóbb legyen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában