Évértékelő

2023.01.14. 10:00

Óföldeák szépen gyarapodott

A 2022-es év a legtöbb településen alighanem az egekbe szökő infláció és az energiaválság miatt marad emlékezetes – de mi az, ami ezen kívül is feljegyzésre érdemes? Ezúttal Simonné Sinkó Erikát, Óföldeák polgármesterét kérdeztük.

Szabó Imre

Fotó: Szabó Imre

– Óföldeák legnagyobb pályázati sikere tavaly a csapadékvíz-elvezető rendszer fejlesztésére elnyert 100 millió forintos támogatás volt, amire az igénylést még az előző évben nyújtottuk be – idézte fel Simonné Sinkó Erika, a falu polgármestere. Jelenleg a közbeszerzési eljárás zajlik. A munka olyan utcákat fog érinteni, mint az Ady Endre, a Bajcsy-Zsilinszky Endre, a Béke, az Eötvös József, a József Attila, a Návay Lajos, a Rózsa, a Széchenyi István illetve a  Táncsics Mihály. Emellett legalább ilyen fontos az utak felújítása, amire 39,6 milliót nyertek. Ebből a pénzből az Ady Endre, a Rózsa és a Park utca egy-egy szakasza újulhat meg.

      Az Árpád-kori erődtemplomáról híres kis községben ezen kívül sikerült felújítani tavaly a ravatalozót, illetve térkővel burkolni az előtte lévő területet 29,6 millióból. Az előző évben elnyert 4,8 millió forintból új játékokkal, valamint padokkal, asztalokkal, ivókúttal, szemetesekkel bővítették a játszóteret, amit be is kerítettek – ehhez 1,3 milliós önerő is kellett. És nyert a falu összesen 5,4 millió forintot a helyi közösségi ház felszerelésének bővítésére – ezek beszerzése most folyik –, illetve egy közösségszervező foglalkoztatására ugyancsak.

Egy másik pályázati sikernek köszönhetően a régi tanyagondnoki kisbuszt sikerült egy újabb típusra cserélni. A Toyota beszerzése 14,4 millióba került. Erre az önkormányzat vigyázni is fog, hiszen 9,9 milliót kapott a polgármesteri hivatal épületében lévő garázs felújítására. Ehhez most keresik a megfelelő kivitelezőt – tudtuk meg Simonné Sinkó Erikától.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában