Szegedi hírek

2023.02.03. 16:40

Felavatták Karikó Teréz emléktábláját - Fotók

delmagyar.hu

Egykori lakóháza falán őrzi Bánfi Gábor szobrászművész alkotása a Szegedi Nemzeti Színház operaénekesének emlékét. Fotó: Gémes Sándor

Népes tömeg gyűlt össze pénteken kora délután a Bocskai utca 6. szám alatt, hogy megemlékezzen a Szegedi Nemzeti Színház 2021-ben elhunyt, Liszt Ferenc-díjas operaénekeséről. Karikó Teréz drámai szoprán emléktábláját egykori lakóháza falán helyezték el. Az avatóünnepségen Kerek Attila, a szegedi önkormányzat nyugalmazott protokoll és rendezvény referense köszöntötte a megjelenteket, majd Gyüdi Sándor, a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója és Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója mondott avató beszédet.  

A bronz arckép felidézi számunkra az arcvonásokat, és ennél többet. A néző számára az operai dívát, hiszen szerepben ábrázolja, közvetlen ismerői számára pedig a kedves egyéniséget is. Derűs, vidám volt mindig, így fordult a környezete felé. Amit nem tud visszaadni az emléktábla, az a hang, a szerepformálás. Nem mondja el, hogy ennek a majdnem kilenc évtizedes életútnak több mint a fele, több mint ötven év a Szegedi Nemzeti Színházban telt. Noha sikereket aratott a világ számos pontján, mégis lényegében egyetlen társulata volt. Ahonnan ráadásul akkor sem búcsúzott, amikor nyugdíjba ment, hiszen örökös tagként még szerepeket énekelt a kilencvenes években is

 – mondta Gyüdi Sándor, majd Karikó Teréz művészi nagyságát méltatta. 

A hangja kivételesen szép volt, gazdag és telt. A színpadi rész az exteriőrön is múlik. Karikó Teréz királynői termet volt, karcsú, magas, idős korában is egyenes tartású

 – mondta. 

Az ünnepségen verset mondott Fekete Gizi Jászai-díjas színművész, a zenei aláfestésről pedig a színház énekkara és a szimfonikusok rézfúvós együttese gondoskodott. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában