Folytatódik a lakossági járdaépítési program is

2023.02.07. 08:20

Jelentős járdafejlesztéssel indult az év Algyőn

A Szamóca utca és a Téglás utca közötti szakaszon, valamint a Téglás utcától a településkapuig tartó részen is megújult a járda Algyőn. A munka nem áll meg, ráadásul a lakosságnak szóló járda- és bejáróépítési programra szánt összeget megduplázta az önkormányzat.

Kiss Anna

Két részen is új járdát kapott a Kastélykert utca Algyőn. Fotó: Karnok Csaba

Teljesen megújult a Tisza-parti községben a Kastélykert utca járdája a Szamóca utca és a Téglás utca közötti szakaszon, valamint a Téglás utcától a településkapuig tartó részen. A beruházásra 40 millió forintot költöttek, ennek egy része önerő, míg másik része a Belügyminisztérium kiírásán nyert forrás volt.

Molnár Áron polgármester a Délmagyarországnak elmondta, néhány évvel ezelőtt döntöttek arról, hogy felújítják a főutcáikon a járdákat, éppen ezért végezték el önerőből a Kastélykert utca és a Vásárhelyi utca másik oldalán haladó járda felújítását, most pedig a hiányzó részt sikerült megújítaniuk a minisztérium támogatásával. Jelezte, 7 éven keresztül minden évben benyújtották kérelmüket a felhívásra, azonban csak most jártak sikerrel.

Közölte, a munkálatokat az önkormányzati tulajdonú Gyeviép Nkft. végezte el, mely kétféle lappal dolgozott. A Szamóca utcától azokat az úgynevezett gyevi köveket tették le, amelyeket a korábbi években gyártottak, ma már azonban nem készítenek ilyeneket, a Téglás utcától pedig már a klasszikus járdalappal dolgoztak.

A településvezető beszámolt arról is, hogy szintén önerőből elvégezték már a Bartók Béla utca mindkét oldalán a járdafejlesztést, valamint a Géza utcában és a Búvár utcában is megvalósult az egyik oldalon a járdalapok cseréje, idén pedig pályázati forrás segítségével szeretnék a másik oldalon is elvégezni a beruházást. Megjegyezte, a Kosárfonó utcának még egyik oldala sem kapott új járdát, de tervben van ez is, ha sikerül kormányzati forrást nyerniük és marad belőle, akkor ennek az utcának az egyik részén is megindulhat a munka.

Közben folytatódik a tavalyelőtt útjára indított, lakosoknak szóló járda- és bejáróépítési program is, azonban a korábbi két évtől eltérően már nem 5, hanem 10 millió forintot különít el az önkormányzat erre a célra a megnövekedett igény miatt. A lakók térköveket és szegélyköveket igényelhetnek az önkormányzattól, az építkezéshez szükséges további anyagokat pedig maguknak kell beszerezni. A programnak köszönhetően már sok ház előtti járda vagy bejáró újult meg Algyőn.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában