Helyi közélet

2023.02.09. 10:29

Mihálffy: érkezik a megemelt összegű 13. havi nyugdíj

Februárban nemcsak a 15 százalékkal megemelt nyugdíjat, hanem a szintén 15 százalékkal megemelt összegű 13. havi nyugdíjat is megkapják a jogosultak – erről Mihálffy Béla országgyűlési képviselő beszélt csütörtökön. Sajtótájékoztatóján elmondta, a kormány ezzel az intézkedéssel is kifejezi megbecsülését az idősek iránt.

K A. R.

Mihálffy Béla fontosnak tartja idős honfitársaink megbecsülését. Fotó: Kerekes Balázs

– Februárban a nyugdíjasok nemcsak a havi nyugdíjukat kapják meg, hanem a 15 százalékkal megemelt összegű 13. havi nyugdíjat is. Február 8-án kezdődött meg a nyugdíjak postai kézbesítése, február 10-én pedig megtörténik az átutalás azok számára, akik bankszámlájukra kapják nyugdíjukat – mutatott rá csütörtöki sajtótájékoztatóján Mihálffy Béla, Csongrád-Csanád vármegye 2-es számú választókerületének országgyűlési képviselője.

Közölte, a korábbi, baloldali kormányok megszorító politikája 2009-ben 100 milliárd, 2010-ben pedig 280 milliárd forintot vett el az idősektől, többek között megszüntette a 13. havi nyugdíjat is. Most se tenne másként, hiszen a baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter böszmeségnek nevezte a 13. havi nyugdíj visszaállítását – tette hozzá. Mihálffy kiemelte, a polgári kormány azonban 2010-ben szövetséget kötött a nyugdíjasokkal. 

– A Fidesz–KDNP elkötelezett a nyugdíjak értékének megőrzése mellett. A jobboldali kormány ugyanis minden, a nyugdíjasokat érintő intézkedésével igyekszik kifejezni az idős emberek iránti tiszteletét, megbecsülését. Ennek megfelelően 2010 óta a nyugdíjak csaknem 92 százalékkal nőttek, vásárlóerejük pedig a 13 havi nyugdíj visszaépítésével mintegy 20 százalékkal javult – részletezte.

Az országgyűlési képviselő hangsúlyozta, egy átlagnyugdíj esetében az idei, 15 százalékos emelés havonta 27 ezer, évente 353 ezer forint többletet jelent. Megjegyezte, amíg 2010-ben 97 ezer forint volt az átlagnyugdíj, most 208 ezer 200 forint.

– Sőt, ha augusztusban a szankciós infláció magasabb lesz 15 százaléknál, akkor a kormány legkésőbb novemberben kifizeti a különbözetet, vagyis idén is várható nyugdíjkorrekció. Ha pedig a gazdasági növekedés várható mértéke meghaladja a 3,5 százalékot, a kabinet nyugdíjprémiumot is fizet. Ezt a polgári kormány eddig öt alkalommal tette meg, a baloldali kormányok pedig soha nem tettek ilyet korábban – avatott be.

Mihálffy jelezte, 2010 óta minden évben meg tudta őrizni a nyugdíjak értékét a kormány. Hozzátette, egyéb intézkedésekkel – mindenekelőtt az Európában legalacsonyabb rezsiárakkal és az alapvető élelmiszerek hatósági ársapkájával – is védik és segítik a nyugdíjasokat, és amíg a kereszténydemokrata kormányzás zajlik, ez így is marad.

 

Címkék#nyugdíj

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában