A civilek világnapját is köszöntötték a Hagymatikumban

2023.02.01. 15:40

Tízezer makói fürdőjegy a Vöröskeresztnek - Fotók

Tíz esztendős hagyományt követve most ismét tízezer Hagymatikum-fürdőbelépőt ajándékozott a makói önkormányzat a Magyar Vöröskereszt vármegyei szervezetének, hogy azokat véradók kapják ajándékba. Az átadást a civilek világnapján, szerdán tartották Makón – apropót kínálva egyben a civil mozgalom népszerűsítésére.

Szabó Imre

A 10 ezer jegy jelképes átadásának pillanata. Fotó: Szabó Imre

Éves szinten két alkalommal rendezünk civil véradást 2018 óta, ezzel is segítve az egészségügy munkáját, egyúttal összekötve az önkéntes véradást a civil mozgalommal, azok résztvevőivel – mondta el az ajándékjegyek átadása előtti sajtótájékoztatón Molnár Elvira, a Tisza-parti Civil Közösségekért Egyesület elnöke. A 10 éve működő vármegyei civil szolgáltató központ mintegy 3 ezer itteni közösségről tud, ezen belül Makón 45 alapítvány és 83 egyesület működik. A makói járás is komoly civil élettel büszkélkedhet, 234 szervezetet számlál. Mint elhangzott, idén is lesznek civil véradási alkalmak: február 20-án Makón, 22-én Deszken, 23-án pedig Szegeden.

Farkas Éva Erzsébet, Makó polgármestere azt mondta, az önkormányzat rendszeresen támogatja és kiemelt partnereinek tekinti a városban működő civil szervezeteket – ezek közül néhánynak a vezetője ott is volt a Hagymatikumban tartott rendezvényen. A Vöröskereszt itteni szervezetét is igyekszik segíteni.

A véradás népszerűsítésében is örömmel veszünk részt, egy évtizede a Hagymatikummal összefogva. Idén is tízezer fürdőjegyet adunk át a vármegyei Vöröskeresztnek, amit aztán véradók kaphatnak meg – hangsúlyozta. A névre szóló belépők hétfőtől péntekig bármelyik medenceszolgáltatásra beválthatók és családon belül át is ruházhatók.

Sasvári Krisztina, a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád Vármegyei Szervezetének igazgatója úgy fogalmazott: a makói felajánlás példaértékű, hiszen bár sokan segítik a munkájukat, nagyon kevés helyen kapnak ekkora ajándékot.

Ez nagy elismerése a véradók szolgálatának – jegyezte meg. És azért különösen jó, mert így olyan meglepetést tudnak adni nekik, ami az egészségüket, a kikapcsolódásukat, feltöltődésüket szolgálja. Azt is elmondta, hogy 1939 óta szerveznek rendszeresen véradásokat hazánkban, és jelenleg országosan napi 1600 véradásra van szüksége az egészségügynek – a vármegyében pedig heti ötszázra. Egy véradással 450 milliliter vért tudnak levenni, ami 3 ember számára jelenthet segítséget, akár életmentést is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában