Hódmezővásárhely

2023.03.30. 19:08

A kőcsúszdát a Tiszta Szívvel Egyesülettel távolíttatná el Márki-Zay Péter

A tulajdonossal, a Tiszta Szívvel Egyesülettel távolíttatná el a vásárhelyi kőcsúszdát Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere. Állítólag az a baj vele, hogy alacsony az oldalfala és a lépcsőnek nincs kapaszkodója. A játszótéri eszköz kérdése a csütörtöki közgyűlésen is szóba került.

Kovács Erika

A közgyűlés először lakossági kérdéseket hallgatott meg, amelyeket e-mailben küldtek az önkormányzathoz. Fotó: Kovács Erika

Nem a megszokott módon kezdődött a hódmezővásárhelyi közgyűlés csütörtökön. A polgármesteri hivatal még március 17-én tett közzé egy felhívást, amit azzal indokoltak, hogy az utóbbi időkben rendkívül megnövekedett a városházára érkező közérdekű adatigénylések száma.

– Kérdeztek már négy évvel ezelőtti gyorshír poszt relevanciáról és a polgármester feleségével kötött szerződés minden részletéről, mintha hihetetlen lenne, hogy valaki önkéntesen segít. Most Önök is – és természetesen a képviselők és az újságírók vagy portáloknál dolgozók is – lehetőséget kapnak arra, hogy a testület előtt kapják meg válaszaikat – írták a városháza gyorshír szolgálatán. A közgyűlésen így a napirendi pontok tárgyalása előtt, felolvasták a kérdéseket és az arra adott önkormányzati válaszokat is.

Kis Andrea képviselő, volt alpolgármester hangot adott annak a véleményének, hogy ez feszegeti a szervezeti és működési szabályzat határait, mert véleménye szerint ez nem közgyűlési feladat, erre akár közmeghallgatást, lakossági fórumot is szervezhetett volna a város.

A kérdést feltevők – akiknek neveit nem hozták nyilvánosságra – többek között a kerékpárutak biztonságának növelésével, az Emlékpont burkolatával, a Szegfű utcai társasház felújításával, a kertvárosi óvoda és iskola környezetének megvilágításával kapcsolatban érdeklődtek. Szó esett a kőcsúszdáról is, amelyről mi is többször írtunk. A kérdező hiányolta a városháza kommunikációjából, hogy pontosan milyen paraméterek miatt is nyilvánították a népkerti játszótér kedvelt játékelemét veszélyesnek. 

Fotó: Kovács Erika

Az önkormányzat azt válaszolta, hogy a csúszdával kapcsolatban már 2013-ban is hiányosságokat tártak fel, például azt, hogy az esési magassághoz nincs megfelelő mellvéd biztosítva, a lépcsője magasabb, mint 1 méter és nincsenek kapaszkodók. A bejárati nyílásán nincs lezuhanás elleni védelem, a csúszda oldalfalának magassága nem éri el a 150 millimétert. Állítólag már 2013-ban sem rendelkezett TÜV engedéllyel, és korábban is csak „részben megfelelt” minősítést kapott. Ezt a kategóriát a legutóbbi jogszabály-módosítás megszüntette.

– Az önkormányzat 2023 februárjában megpróbált egy független szakvéleményt beszerezni a kőcsúszda megmentéséért, de a minősítő cég leírta, hogy nem lehet üzemben tartani. A Tiszta Szívvel Egyesület március 16-án nyilatkozott arról, hogy a kőcsúszda művészeti alkotás. Ebből következően nem is tudna megfelelni a játszótéri eszközökre vonatkozó jogszabályoknak. Jelenleg a kőcsúszdát készítő művész, Pannonhalmi Zsuzsanna próbál meg engedélyt szerezni annak érdekében, hogy a játszóeszköz a jelenlegi helyén maradhasson – hangzott el a válaszban. Márki-Zay Péter ehhez hozzátette, mivel balesetveszélyes a csúszda, ezért a tulajdonosnak, a Tiszta Szívvel Egyesületnek el kell távolítania a játszótérről.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában