A távfűtéssel lépett szintet Szeged

Hölgyeim és uraim! Láttak már ázsiai elefántot? Egy ilyen állat nagyjából négy tonna. És most képzeljenek maguk elé 1300 elefántot, jó nagy csorda lenne, vagy 5200 tonnát nyomna. Annyit, amennyi szenet már az első években megspórolt a ruhagyár és a konzervgyár a fűtési szezonban. A szegedi távfűtés története ugyanis ebben a két üzemben, valamint a Kossuth Lajos sugárúti munkásszálláson kezdődött még 1958-ban.

Áramot is termelt a turbina

A Délmagyarország 1962. november 7-én számolt be arról, hogy megérte belevágni! Arról írtunk anno, „a ruhagyárnak 1960-ban 5500 tonna volt a gőzszükséglete. Ennek biztosítására körülbelül hatszázezer forint értékű új kazántelepet kellett volna építeni, s ennek az üzemeltetésével kapcsolatos kiadások is meghaladták volna az évi százezer forintot. Az energia biztosításához az üzemben több mint másfél ezer tonna szenet kellett volna eltüzelni, az erőmű ezt 1300 tonnából állította elő. Még nagyobb a megtakarítás a konzervgyárban, ahol 23 és fél ezer köbméter gőz biztosításához csaknem ötezer tonnával kevesebb szén volt elegendő az erőműben.” Ahol az úgynevezett ellennyomású turbinával nemcsak gőzt, hanem elektromos energiát is termeltek.

Távvezeték hálózta be a várost

Ha egy üzlet beindul, nincs megállás. A két gyár után, 1961 decemberében a Csongrád megyei tanács Rákóczi tér székházát (ma a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal) is bekötötték a rendszerre. A távvezeték jobb kihasználása érdekében – ha már úgyis útba esett – rákötötték az I. számú kórházat, a Rákóczi téri tüdőbeteg-gondozót, a Pulcz utcai fertőzőbeteg-osztályt, valamint a rendőrség Kossuth Lajos sugárúti épülettömbjét is. A Teréz utcán is vezeték épült a kábelgyár felé azzal a céllal, hogy az Alföldi Bútorgyárban, valamint a Kenderfonógyárban is mihamarabb bevezessék a gőzfűtést.

A gyors kezű szocialista brigád

Közben építeni kezdték Újszegeden Odesszát, vagyis ahogy akkoriban mondták, oroszosan, Ogyesszát. Azt tervezték, hogy a lakótelep lakásainak egy részét a közelben fúrt kút 90 fokos vízével fűtik majd. Ember tervez, a szocialista brigád végez: négy lakóépület már azelőtt elkészült, hogy a termálvízre alapozott távfűtés kiépült volna. A malőrt a városi tanács végrehajtó bizottsága oldotta meg. A grémium összeült és úgy döntött, ideiglenesen koksztüzelésű kazánokat állítanak munkába. A Délmagyarország 1963. október 2-i számában arról is írtunk, hogy a városi végrehajtó bizottság a Szegedi Gázműveknél egy távfűtőrészleg létrehozásáról döntött.

Amikor a lakás nevelt

A távfűtéses lakás maga volt a csoda! Olyan volt, mint manapság egy lakóparki okosotthon. Sok család álma, minden földi jóval ellátott álomingatlan – persze wifi, infraszauna vagy napkollektor nélkül, ezek ugyanis egy másik világ termékei.

Lapunk 1972. szeptember 12-i számában jelent meg az a riport, ami a „jövő lakásait” mutatta be: „Tarjánban a panelból épült házakban távfűtés, melegvíz-szolgáltatás, beépített szekrények, tapéta, lift, szemétledobó, kaputelefon, a szegedi házgyár elemeiből készült épületekben szőnyegpadló is. Egyszerre szinte sok a jóból. A fejlett építőipari technológia rákényszeríti a lakókra a legkorszerűbb lakásfelszerelést.” Persze korabeli kollégánk az 1970-es népszámlálás adatait sem felejtette el emlékezetbe idézni: „A szegedieket korábban nem kényeztették el túlságosan összkomforttal, korszerű lakásfelszereléssel. Az I. kerületben száz lakás közül 68-ban, a II. kerületben 32-ben, a III. kerület-ben 37-ben van például fürdőszoba”

Első fecskék a toronyházban

Persze nemcsak Odesszában adódtak gikszerek. Miközben a lakók egy része még a beköltözésnél tartott, az első fecskék már a távfűtéssel szerzett korántsem örömteli tapasztalataikat osztották meg a Délmagyarországgal. Az egyik tarjáni lakó, Sánta Gyula például arra panaszkodott, hogy „a tizedik emeleti lakásomban gyenge a fűtés, kivéve az éjszakát; a radiátorok naponta hat órán át hidegek. Hiába kérjük a fűtés megjavítását a Szegedi Városgazdálkodási Vállalattól, nem történik intézkedés. Viszont a vállalat annál jobban siet a három hónapon át hibájából elmulasztott fűtési és melegvíz-díjakat beszedni. Egy összegben kéri a díjakat, s ha a felek nem fizetnek, hatósági felszólításokat küldözget” – olvashattuk az 1972. április 7-én megjelent lapszámban. A céghez januárban került át a távfűtés, amire nem voltak felkészülve. De lapunknak megígérték, hogy mindent megtesznek majd a szolgáltatás javítása érdekében.

Rákkeltő anyagok a környezetben

Milyen volt Szeged levegője az ötvenes-hatvanas években? Füstös és büdös, különösen Rókuson panaszkodtak a lakók a koromra, az üzemek által okozott légszennyezésre. Bizony, nincs új a nap alatt! Ha globális klímaváltozásról nem is beszéltek még anno – a múlt század hetvenes éveiben egy újabb jégkorszakkal riogattak, nem felmelegedéssel –, a levegőszennyezés problémája már az ötvenes évek végén napirendre került.

Leningrádról Szegeden

Szegeden L. M. Sabad szovjet akadémikus, rákkutató tartott előadást a daganatos betegségeket okozó vegyi anyagokról. Az Orvostudományi egyetem (1951 és 2000 között önálló felsőoktatási intézmény volt) népes hallgatósága előtt arról beszélt, „Bebizonyított tény, hogy az iparvárosok levegőjének benzpyren szennyeződése lényegesen nagyobb mértékű. Leningrád kert- és parkövezete levegőjének szennyezettsége például negyvenszer kisebb, mint a gyári negyedé. A szennyezettséget az ipari létesítmények és lakóházak kéményeiből kiáramló füst és a gépjárművekből kipuffogó gázok, égéstermékek okozzák” – derült ki a Délmagyarország 1958. december 5-i számában megjelent tudósításból.

Pedig hol voltak még akkor a közlekedési dugók, a végeláthatatlan gépkocsisorok? Legfeljebb a tudományos-fantasztikus történetekben. Azóta nagyot fordult a világ.

Magyarországon 1960-ban 31268 személygépkocsit tartottak nyilván, tavaly decemberben már jócskán több mint négymilliót, egészen pontosan 4 096 285 darabot!

Szmog ellen parkokkal

Sabad professzor persze megoldást is kínált: korszerű várostervezést. A szovjet akadémikus két város példáján mutatta be az egyetem professzori karának, hogy a légszennyezés ellenszere a zöldövezet. „A 300 éves Irkuckban – folytatódott lapunk 1958-as tudósítása –, ahol az ipari vállalatok elszórtan épültek, s a lakóházakat szénnel fűtik, ugyancsak nagy fokú a szennyezettség. Ugyanakkor a 10 éves Angraszkban, ahol korszerű, meleg vizes fűtés van, s a lakónegyedet zöldövezet választja el az iparnegyedtől és kiváló füstfogó berendezéseket szereltek fel: hétszer kisebb a levegő benzpyrenes szennyeződése, mint Leningrád kert- és parkövezetében.”