Helyi közélet

2023.03.22. 14:00

Az egész falu összefogott, így lett otthona a hajléktalan Bélának - Fotók

Két hete hajléktalanná vált, húsvétra azonban egy vadonatúj otthona lesz a kübekházi Balla Bélának. Az 58 éves közmunkás férfiért az egész falu összefogott, így 3 és fél millió forintos örökségéből is lesz saját háza, új bútorokkal.

Timár Kriszta

A telket az önkormányzattól kapta, ide állították fel az örökségéből vásárolt konténerházat, melynek csinosítgatását is a falu lakói vállalták. Fotó: Karnok Csaba

Fotó: Karnok Csaba

Balla Béla Ferenc szegényesen, de tisztességesen éli mindennapjait. A fővárosból költözött Kübekházára, ahol közmunkásként dolgozik. Az 58 éves férfi élete azonban egyik pillanatról a másikra fenekestül felfordult, amikor szülei elhunytak. Ő ugyanis az idős házaspár házában lakott, az örökösödési eljárás során azonban a nővére igényt tartott az ingatlanra. És hiába fizették ki a részét, 3,5 millió forinttal, amennyi neki a házból jutott, nem tudott volna még csak egy üres telket sem megvásárolni.

– Az önkormányzat látóterébe Béla már korábban bekerült, hiszen volt, hogy az elromlott kályha helyett segítettünk neki újat venni – mesélte Molnár Róbert polgármester. 

– Amikor megkapta az örökségét, egyből feltűntek körülötte a pénzére áhítozó barátok, így gondoskodtunk arról, hogy az ne vesszen el. Letétbe helyeztük és elhatároztuk, hogy segítünk neki, hogy saját otthona lehessen – folytatta.

Persze ennyi pénzből ez meglehetősen reménytelen vállalkozásnak tűnt. Vajdasági falvakban is keresgéltek, de még ott sem találtak ilyen olcsó ingatlant. A képviselő-testület egyik tagjának ekkor jutott eszébe, hogy vehetnének egy konténerházat. Bélának így ebből a kis összegből is egy teljesen új otthona lehetett – persze csak úgy, hogy az egész falu összefogott érte.

Első lépésként az önkormányzat a férfi rendelkezésére bocsátott egy faluszéli telket, amit ha rendben tart, haláláig használhat. Ide érkezett meg hétfő délután a 15 négyzetméteres, egy légterű konténer, melyre másnap már el is kezdtek helyi szakemberek tetőt ácsolni adományba kapott faanyagból, hogy az még időtállóbb lehessen. De a falu lakói ajánlottak segítséget a kert kialakítására, a víz és a gáz bekötésére is, sőt még egy klímaberendezés beszerelésére és függönyök varrására is. 

– Lesz egy minikonyha, egy tusoló, a másik sarokban pedig ágy, állólámpa és a falon egy tévé – mutatott körbe leendő új otthonában Balla Béla, aki ráadásul időközben hajléktalan is lett. Eddig ugyanis egy barátjánál húzta meg magát, onnan azonban 2 hete ki kellett költöznie. Jelenleg a polgármesteri hivatalban lakik, onnan költözik majd be új otthonába.

– Hát hogyne örülnék neki. Még arra is maradt pénzem, hogy új bútorokat, sőt ruhákat is vegyek. Nem is álmodtam ilyesmiről – beszélt érzéseiről a férfi, akinek az összefogásnak köszönhetően, húsvétra biztosan teljesen megváltozik az élete.

 

Címkék#Kübekháza

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában