Szegedi hírek

2023.03.25. 17:30

Ízletes disznóságok készültek a Dóm téri fesztiválon - Galéria

Pörkölt, sültek, sőt leves is készült a Toros Pálinkafesztivál szombati böllérversenyén, amelyre hat csapat nevezett. Egy fél disznót kellett mindenkinek feldolgoznia, így bőven jutott alapanyag a szakácsok reggelijéhez is.

Timár Kriszta

Egy fél disznót kellett feldolgoznia minden csapatnak a szombati versenyen. Fotó: Karnok Csaba

Bár szombat délelőtt az eső miatt még csak a legelszántabbak nézelődtek a téren, a böllérverseny hangulatára nem lehetett panasz. 

– Az a cél, hogy jól érezzük magunkat. Ha mindezek mellett még meg is tudjuk védeni legutóbbi, 2019-es első helyezésünket, már csak hab lesz a tortán – mondta Tajti Sándor, aki a hulladékgazdálkodás csapatának, a Hulladékos Bölléreknek volt a vezetője. Ők tárcsán és bográcsban készítették az ételeket: a vegyes disznópörkölt mellett egy sültes tálat is összeállítottak, saját maguknak pedig hagymás vért és májat készítettek reggelire.

Hasonló menü készült a Pick csapatainál, ők két standnál is tüsténkedtek. A fél disznó mellé azonban hoztak még kiegészítést, hogy minél több kollégát meg tudjanak vendégelni. A legnépszerűbb a hagymás velő volt, de fokhagymás májjal és virslivel és készültek. A versenyre a kapott fél állat minden porcikáját feldolgozták, kolbászból például négy fajtát is készítettek, többek között sajtosat is.

– Mi vagyunk a legtapasztaltabb csapat, van, aki már 40 éve a szakmában dolgozik – mesélte Kovács Tünde. Így természetesen nem okozott gondot számukra a feldolgozási bemutató sem: gyönyörű combot kanyarítottak, mellette pedig előkészítettek kötözött sonkát, illetve angol és kolozsvári szalonnát is.

Hozzájuk képest a MomenTor kizárólag férfiakból álló csapata csupán lelkes műkedvelőnek számított, bevallásuk szerint nem is mindenki tudott főzni közülük.

– Viszont jól osztjuk a munkát  mosolygott Körmöndi Zoltán. Ők egyébként levest is készítettek a klasszikus hurka-kolbász-oldalas tál mellé, a dolgozói menü pedig sós máj volt.

– Hát ami az abalében megfőtt és nem kerül bele a hurkába – magyarázták, mi is ez tulajdonképpen.

A Sági Szilárd vezette zsűri végül a Sonka csapatot hirdette ki győztesnek. Mint mondta, minden csapatnál volt kiemelkedő finomság, de náluk minden tálra került étel kifogástalan volt.

– Soha nem volt még ilyen, a négytagú zsűri teljesen egyöntetű véleményt alkotott – tette hozzá.

Vasárnap töltött káposzta főző versenyt rendeznek, ez lesz a fő programja a csütörtök óta tartó fesztivál záróprogramjának.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában