Szakképzés

2023.03.22. 07:00

Lakberendezőket is képeznek Makón

Makó ugyan kisváros, mégis meglepően népszerű a Návay Lajos nevét viselő technikum új szakképzése, amelynek résztvevői a lakberendezés fortélyait sajátíthatják el. Az idei már a második kurzus, és a már meghirdetett harmadikra is nagyon sok a jelentkező.

Szabó Imre

Takács Viktória a vizsgára készülve bemutatja a portfólióját Szabó Éva Györgyi tanárnőnek. Fotó: Szabó Imre

Egyelőre ismerőseimnek, barátaimnak adok lakberendezési tanácsokat, de később, gyakorlat és tapasztalat birtokában lehet, hogy komolyan is foglalkozni fogok vele

 – mondta az egyik diák, Takács Viktória, aki civilben a csanádpalotai általános iskola titkárságán dolgozik. Ő az egyike azoknak, akik elvégezték a makói Návay-technikum egyéves lakberendező szakképzését, és most vizsgára készülnek. Ő a középiskolát is itt végezte és az egyik volt tanára hívta fel a figyelmét a kurzusra. 

Minden nő egy kicsit lakberendező

 – mondta, amikor arról kérdeztük, miért érdekli ez a terület. Úgy gondolta, egy kicsit elmélyül benne.

A résztvevőknek többek között építészetet, művészettörténetet és kézi rajzolást, illetve műszaki rajzolást tanítanak. Egy lakberendezési tervek készítésére alkalmas számítógépes program használatát is elsajátították. Egyik tanára, a rajzot oktató Szabó Éva Györgyi tanárnő, aki a képzésen a szakmai rajzot tanítja, azt mondta, szerinte Makón és a környéken már lesz igény erre a speciális tudásra. Ő maga is igénybe vette, hiszen épp most lábalt ki egy 10 éves lakásfelújításból. 

Az igazgató, Papós András azt mondta a képzésről, hogy egy éve kezdték el először és nagyon jó oktatókat tudtak hozzá szerezni. Mielőtt belevágtak, feltérképezték, hogy volna-e rá igény és kiderült, hogy van. Már a következő évfolyamot is meghirdették és pillanatok alatt betelt a létszám. A képzés létszáma 12 fő, az órákra a délutáni-esti órákban került sor, hiszen a legtöbben munka mellett végzik. Így már tíz ágazatban összesen 15 szakmát sajátíthatnak el az intézményben tanulók. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában