Szegedi hírek

2023.03.24. 19:45

Lelkigyakorlattal készültek az egyház legnagyobb ünnepére - Fotók

Amit a lelkükkel befogadtak, azt az életükkel tovább kell adják a hívek – emelte ki pénteken a móravárosi templomban tartott lelkigyakorlaton Kovács Péter, Békés vármegye általános püspöki helynöke, utalva ezzel a hit továbbadásának jelentőségére. A nagyböjti időszakban megtartott lelkigyakorlaton a betegek szentségét is kiszolgáltatták, valamint lehetőség volt a szentgyónás elvégzésére is.

Kiss Anna

Kiszolgáltatták a betegek szentségét a lelkigyakorlat során. Fotó: Gémes Sándor

Az egyházi évben két bűnbánati időszak – az adventi és a nagyböjti – van, amikor lelkigyakorlatot tartanak az egyházközségekben egy másik egyházközségből érkező plébánossal közösen. Ekkor a lelkipásztorok olyan szentbeszédeket tartanak, amelyek bűnbánatra sarkallják a híveket, hiszen a nagyböjti időszak arról szól, hogy szembenézünk a saját életünk árnyoldalával. Így volt ez pénteken a móravárosi Szent Kereszt-templomban is, ahol Kovács Péter békési püspöki helynök mutatott be szentmisét Fazakas Attila móravárosi plébánossal közösen.

Kovács Péter prédikációjában többek közt arról beszélt, hogy a hitünket kell továbbadni, nem a szokásainkat, mert az utóbbiak változnak, és akkor mi marad. Megjegyezte, a hit Isten ajándéka, nem egyszeri elhatározás kérdése. Hozzátette, sokan úgy gondolják, hogy egyszer megtértek és ezzel minden kész, pedig a hit fejlődési folyamat, melyhez az indíttatást Isten adja meg, az emberi akarattal és okoskodással nem szerezhető meg.

Elmondta, többször előfordult már, hogy amikor jegyesek érkeztek hozzá oktatásra, akkor azt mondták, nem tudnak már mit kezdeni azzal, amit gyermekkorban kaptak. A lelkipásztor rámutatott, ez természetes, mert akkor egy gyermek szintjén fogalmazták meg számukra az igazságot, hiszen minden korosztálynak a maga szintjén kell a tanítást, a hitet átadni. Ugyanakkor a gyermekkorban kapottakra tudnak építeni, ha felnőtt módján indulnak el a hit útján – magyarázta.

Kovács Péter hangsúlyozta, a hithez alázat kell. Jézus minden tette alázatból fakadt, melyekkel a hit világára fogékonnyá tette az ember lelkét, erről pedig tanúságot kell tenni a hívő embereknek. Tehát vállalják, hogy hova tartoznak, például úgy, hogy templomba járnak, valamint fontos az is, hogy amit a lelkükbe befogadtak, azt az életükkel továbbadják, vagyis továbbadják a hitet, amit először a családban kell elkezdeniük.

A lelkigyakorlat részeként lehetősége volt a híveknek a húsvét előtti szentgyónásra is, amely által le tudták tenni a terheket. Tehát a bűnöket, a gyarlóságot és a mulasztásokat. Ezt azért is fontos megtenni a nagyböjti időszakban, mert szentáldozásban az részesülhet, aki meggyónta a bűneit, az egyház pedig előírja a katolikusok számára a húsvéti időszakban történő áldozást.

A szentmise során kiszolgáltatták a betegek szentségét is. Ezt azok a megkeresztelt, 60 év feletti hívek vehették fel, akik betegség vagy öregség miatt veszélyben forognak, ha ez a veszély nem is közvetlen életveszély. A szentség szerepe, hogy erőt adjon a szenvedés elviseléséhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában