Szegedi hírek

2023.03.17. 14:00

Megint ellopták a megyéspüspök aranygyűrűjét

Ellopták a Szeged-Csanádi egyházmegye nyugalmazott püspökének a püspöki aranygyűrűjét. Gyulay Endre azt mondta, hogy ez már másodjára történt meg, de szerencsére a rendőrök mindig előkerítették az ékszert. Az idős papot olyanok lopták meg, akiken segíteni akart.

Suki Zoltán

Háromszor tűnt el, háromszor lett meg a püspöki gyűrű. Fotó: Karnok Csaba

Valószínűleg nincs a világon még egy olyan kalandos történetű püspöki gyűrű mint Gyulay Endréé. A Szeged-Csanádi egyházmegye nyugalmazott püspökének gyűrűjét idén januárban ellopták. És ez már nem az első ilyen eset volt. A püspök lapunknak azt mondta, hogy 1987-ben amikor megtudta, ő lesz az egyházmegye főpásztora, el kellett kezdeni a készülődést a felszentelésre. Ekkor kellett megcsináltatnia a püspöki gyűrűt is, amit egy szegedi ékszerész készített el. Az aranygyűrűbe került végül a kereszt közepébe egy rubinkő is, amit Paskai László bíboros adott át neki a felszentelésekor.

Fotó: Karnok Csaba 

A kalandok ezután kezdődtek, vagyis évekkel később.

A történet megértéséhez fontos tudni, hogy püspöktől korábban és most is sokan kérnek segítséget.

– Egy hölgy kért kölcsönöket, rendszeresen feljárt hozzám. Egyszer egy ismerősével jött, aki kért egy pohár vizet. Azután gyorsan távoztak, a gyűrűvel együtt. Szerencsére ismertem őket, így a rendőrök könnyen rájuk találtak. Bár a Mars téren eladták a gyűrűt, végül visszakerült hozzám – mesélte Gyulay Endre a három évvel ezelőtti történetet.

A másik lopás januárban történt, de a kettő között is történt valami a gyűrűvel. A püspök egy téli napon éppen a Dómból tartott hazafelé, amikor megcsúszott.

– Elvágódtam, a lábam is felhasadt, a gyűrű pedig lerepült az ujjamról, bele a hóba valahova. Akkor a káplán találta meg, és másnap már megint abban misézhettem – folytatta a gyűrű történetét. 

Fotó: Karnok Csaba 

Végül pedig elérkeztünk idén januárig, amikor az újabb lopás történt.

– Ez a nő is azt mondta, hogy pénz kellene neki, mert halottja van, akit el kellene temetni. Felengedtem a lakásba, de nem kellett volna. Ő is vizet és ennivalót kért. Készítettem is neki, és miután távozott, újra csak a gyűrű hűlt helyét találtam – mondta a püspök, aki egyből kocsiba ült, és ismét a rendőrségre ment.

Mivel nem tudta a nő nevét, ezért most nagyobb volt a baj, Gyulay Endre le is mondott a gyűrűről. A rendőrség azonban dolgozni kezdett. Elvitték a poharat, amiből a tolvaj ivott, és a püspök szerint DNS-mintát vehetek róla.

– Egyszer csak kapom az értesítést, hogy megvan a gyűrű, ha odanéz az asztalra, láthatja is. Így került vissza harmadjára is hozzám a több évtizede készült püspöki gyűrű. Most már azért jobban vigyázok rá – nyugtatott meg.

Gyulay Endre egyébként mindezek ellenére továbbra is segít az embereken, amennyire a lehetőségeiből telik. Azonban már sokkal óvatosabb. Már senkit sem enged fel a lakásába, csak akiket ismer. Ha mégis úgy dönt, hogy pénz ad valakinek, ami egyébként általában egy-kétezer forint, azt az utcára néző ablakán dobja ki, biztos, ami biztos.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában