Csökkenthetik a szabálytalanul létesített kutak engedélyezési költségét

2023.03.29. 18:10

Tanyán élők vízellátása miatt aggódik Toroczkai

Toroczkai László, a Mi Hazánk frakcióvezetője napirend előtti felszólalásában hívta fel a figyelmet arra, hogy sok százezer ember aggódik amiatt, hogy 2023 végén lejár az engedély nélkül fúrt kutak moratóriuma. A kormányzat rövidesen csökkenti az ezzel járó terheket.

Munkatársunktól

Fotó: Karnok Csaba

Lapunkban korábban elsőként írtuk meg, hogy 2023 végén lejár az engedély nélkül fúrt kutak moratóriuma. A legutóbbi fórumon annyian vettek részt a mórahalmi Aranyszöm Rendezvényházban, hogy nem fértek be az érdeklődők a színházterembe. A hét elején Toroczkai László, a Mi Hazánk parlamenti frakcióvezetője napirend előtti felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy sok százezer ember aggódik az év végén lejáró moratórium miatt. 

– A gazdáknak a jelenlegi, kiszivárgott információk alapján nagyjából kutanként egymillió forintba kerül az engedélyeztetési eljárás, miközben évi négyszázezer köbméter vizet használhatnak fel ingyenesen. A legtöbb gazda egyébként nem is használ el ennyi vizet, tehát úgy tűnik, hogy csak a bürokráciára fognak kutanként egymillió forintot fizetni. Akik háztartásukhoz használják a vizet – tanyán, falvakban, külterületeken élő sok százezer magyarról van szó –, azok nem tudják máshogy megoldani a vízellátásukat, csak a fúrt kútból. Ebben az esetben kötelezően előírják, hogy akkreditált laborban vizsgáltassák be a vizet, és hogyha az nem megfelelő, saját költségükön víztisztító rendszert kell építeniük. Ez alsó hangon nagyjából kétmillió forint a jelenlegi árak alapján – mondta Toroczkai. 

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára szerint tízezer és százezer között lehet az engedély nélkül, és adott esetben szakszerűtlenül épült, ezért a vízbázist veszélyeztető kutak száma. Farkas megerősítette, hogy a háztartási célra létesített kutakra az év végéig bírság nélkül lehet fennmaradási engedélyt kérni a jegyzőktől. – Egy-egy kút fenntartása, amely egy-egy család, vagy a helyben nevelt állatok fenntartását jelenti, nagy költség lehet, de biztos vagyok benne, hogy ebben a kormányzat rövidesen olyan lépést fog tenni, amivel a terheket csökkenteni tudja – ígérte Farkas Sándor.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában