Szegedi hírek

2023.03.21. 16:40

Új helyen segíti a civileket a vármegyei Civil Központ

Új bázison folytatja civileket segítő tevékenységét a vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ. Az irodaátadáson részt vett Szalay-Bobrovniczky Vince civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár. Elmondta, évről évre növekszik a civil szervezetek által pályázható forrás keretösszege.

Koós Kata

Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár elmondta, elégedett a vármegyei civil központ munkájával. Fotó: Karnok Csaba

Fotó: Karnok Csaba

A Klauzál térről a Mérey utcába költözött a Csongrád-Csanád Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ. A civil szervezeteknek térítésmentes szolgáltatásokat nyújtó központ új bázisának ünnepélyes átadását kedden délelőtt tartották. 

Az ünnepségen részt vett Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára is. Elmondta, a civilek számára pályázati forrást biztosító Nemzeti Együttműködési Alap kerete évről évre nő, idén átlépte a 11 milliárd forintot, jövőre pedig a tervek szerint túllépi a 13 milliárdot. Ebbe az alapba kerülnek azok az SZJA egy százalékok is, amelyekről az állampolgárok nem rendelkeznek. Továbbá ebből finanszírozzák a 19 vármegyei és egy fővárosi civil központ működését is, amelyek célja, hogy pályázati forrásokhoz segítse, szakmai ismeretek nyújtásával támogassa a közjó érdekében munkálkodó, változatos tevékenységeket végző önszerveződéseket. 

A tanácsadás mellett országos civil véradásokat, vármegyei tájékoztató fórumokat szerveznek, valamint a fiatalsághoz is igyekeznek közelebb vinni a civilek tevékenységét. A helyettes államtitkár arról is beszélt, hogy hazánkban jelenleg 3 egyetemen oktatják a „civil tudományt”, kedden délután pedig a Szegedi Tudományegyetem vezetőivel folytatott tárgyalásokat a civil tantárgy bevezetésének lehetőségeiről. 

Kiemelte továbbá, hogy elégedett a vármegyei civil központ munkájával, amely országosan a nyolcadik helyen végzett a pályázatokon. 

Az ünnepségen részt vett Csáki Béla, a vármegyei közgyűlés alelnöke is, aki elmondta, vármegyénkben csaknem 2700 civil szervezet működik, amelyeknek a vármegyei önkormányzat is igyekszik támogatást nyújtani. Mihálffy Béla országgyűlési képviselő társadalmunk egyik alapkövének nevezte a civil közösségeket, amelyeknek példaértékű és elkötelezett munkáját közelről szemlélhette 12 éves kiskundorozsmai önkormányzati képviselői tevékenysége során. Holubán Csilla, a Szeged Járási Hivatal vezetője szintén nagyrabecsülését fejezte ki a civilek irányába, és a kormányhivatal további támogatásáról biztosította a civil szervezeteket. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában