Csanádpalota

2023.05.23. 09:00

A máltaisok is segítik a palotai művésztábort

Szabó Imre

A nyári tábor megpezsdítheti Csanádpalota életét. Fotó: Szabó Imre

A Máltai Szeretetszolgálat makói szervezete is támogatja a Páneurópai Művészeti Egyesület nyári csanádpalotai képzőművészeti alkotótáborának megrendezését

 – jelentette be a szervezet elnöke, Kómár Mátyás.

Mint nemrégiben beszámoltunk róla, a civil szervezet a telepet hazai és határon túli művészek közreműködésével szervezi meg, megünnepelve a város járványveszély miatt elmaradt 600 éves születésnapját. A munkába bevonják a szegedi központú Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató elsősorban csanádpalotai és szegedi gondozottjait és a helyi iskolásokat, illetve szüleiket is.

Az alkotótelep résztvevői jubileumi emlékműveket is készítenek: az egyik a település 600. születésnapját köszönti majd a főtéren, a másik egy harangláb lesz, amit a helyi római katolikus templom 250. évfordulója előtt tisztelegve készítenek el. Ez utóbbit az egykori temető helyén létrehozott Kelemen László Emlékparkban szeretnék felállítani.

Kómár Mátyás azt mondta, a máltaisok a tábor fiatal résztvevőinek élelmezéséhez fognak hozzájárulni, illetve különböző kulturális jellegű kísérőprogramokat szerveznek. 

Csanádpalotával régóta van kapcsolatunk, szívügyünk, hogy ez a rendezvény is jól sikerüljön

 – mondta.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában