Hódmezővásárhely

2023.05.24. 19:30

Eladná Vásárhely az elektromos töltőpontokat

Munkatársunktól

Illusztráció: Török János

Rendes közgyűlését tartja május 25-én, csütörtökön 9 órától a hódmezővásárhelyi képviselő-testület. Várhatóan ez az ülés sem lesz rövid. A napirendi pontok előtti felszólalások, a gyakorlat szerint, minimum 1 órát vesznek igénybe, de volt már olyan is, hogy fél 12-kor kezdték a képviselők tárgyalni az első napirendet. A főnapirendek között 11 pontot tárgyal majd a közgyűlés, többek között elfogadják az önkormányzat zárszámadását, beszámol a belső ellenérzés, a jogi iroda. Az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok mérlegbeszámolója is napirendre kerül. A szociális szolgáltatástervezési koncepciót felülvizsgálják. Kiderül, milyen munkát végeztek tavaly az önkormányzat alapítványai, közalapítványai. A hulladékudvar működéséről is szó lesz Vásárhelyen. A 12. napirendi pont az egyebek és innen válik igazán érdekessé a közgyűlés munkája. Előkerül a helyi buszközlekedés ügye. Eladásra jelölik ki a város 3 elektromosautó-töltő pontját. Módosítják az egyéni képviselők 3 milliós keretére vonatkozó szabályokat. A köztemetéssel kapcsolatos költségek is napirendre kerülnek. A jövőben a köztemetettek nem kapnak sírtáblát és gyászlapot sem. A közgyűlés dönt arról is, hogy 15 százalékkal felemelik-e a nyugdíjas lakópark díjait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában