Jegyzet

2023.05.29. 12:32

Mi a rock and roll?

Szabó Imre

Az már biztos, hogy Suhajda Szilárd soha nem tér vissza a Mount Everestről. A család úgy döntött, nyughelye legyen a hely, amit meghódítani vágyott. Miközben mindenki búcsúzik tőle, a vitakérdés már az, hogy megérte-e ekkora kockázatot vállalni az expedícióval? A két végpont, ami között összecsapnak az érvek és az ellenérvek, egyrészt az, hogy a hegymászás semmivel össze nem vethető élményt ad, amiért az élet sem nagy ár, és akinek nincs hasonló nemes célja, annak üres az élete – másrészt meg az, hogy családos emberként, édesapaként ilyesmit vállalni egyszerűen önzőség.

A dilemmáról nekem a Tankcsapda együttes frontemberének, Lukács Lászlónak az egyik nyilatkozata jutott eszembe. A riporter arról faggatta, szerinte mi a rock and roll, amire első hallásra egy tőle talán meghökkentő választ adott – amiben viszont, ha belegondolunk, nagy igazság rejlik. Valami olyasmit mondott, hogy a rock and roll egy életérzés, aminek semmi köze olyasmihez, hogy mondjuk ki mennyit piál. Szerinte ha valaki például pék, és finom zsömléket süt szívvel-lélekkel, amiket az emberek jóízűen fogyasztanak el, az rock and roll. 

Egyetértek vele. Jó, ha az embernek van célja, és jó, ha az emberben ott lobog a tűz ezért a célért. És ehhez szerintem nincs szükség a Mount Everestre, még csak arra sem, hogy egy fényárban villódzó színpadon ezreknek énekeljünk. Ehhez csak az kell, hogy az ember örömét lelje abban, amit csinál. Ez lehet bármilyen hétköznapinak látszó dolog – akár a boldog család, egy vagy több gyerek tisztes felnevelése, de a munka, amit lelkesen végzünk vagy egy egyszerű hobbi, mint a kertészkedés vagy a bélyeggyűjtés is.

És ami a külön jó benne: aligha fogunk belehalni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában