2023.05.27. 16:20
Mi vettük meg az első bubigofrit
Másfél hónapos szünet után újraindította családi vállalkozását a Gulyás házaspár. Norbi és Réka különleges gofrikat készítő büfékocsija teljesen leégett, a semmiből kellett talpra állniuk.
Már nyitás előtt ott voltunk, hogy miénk legyen az első finomság. Fotó: Majzik Attila
Igyekeztünk a nyitással, mert most azért dolgozunk, hogy legalább a nullát elérjük. Amikor végre pluszba jöttünk volna, akkor hirtelen mínusz 10 millióba kerültünk: a leégett büfékocsink 4 millió forintba került, a megsemmisült berendezés még 6 millióba. A padlóra kerültünk
– vázolta helyzetüket Gulyás Norbert.
Egy tűzeset nyilván sosem jön jókor, de az ő esetükben, ha lehet, a legrosszabbkor jött: a pár augusztusra várja első babájukat.
Ez inkább erőt adott nekünk, rá gondolunk, ez lendít át minket a nehéz napokon
– tette hozzá Norbi.

Mivel büfékocsira nem köthettek biztosítást, így csak magukra, illetve a vásárlóikra számíthattak az újrakezdéskor. A vállalkozás utalványokat nyomtatott, amit több városban is lehetett kapni, így lényegében a vásárlóik megelőlegezték a tőke egy részét, amivel talpra tudtak állni.
Nagyon jól esett, hogy ennyien mellénk álltak és megelőlegezték a bizalmat. Új gépeket vásároltunk, a kocsit pedig béreljük erre a szezonra
– tette hozzá az üzlet vezetője.
A terveik szerint megpróbálnak találni egy fix helyet Szentesen vagy Csongrádon, mert bennük van a félsz, hogy egy büfékocsival még egyszer megismétlődhet a tragédia. Addig is azonban a büfések bíznak abban, hogy jó szezonjuk lesz és meg tudják hálálni a vevőik beléjük fektetett bizalmát.