Óföldeák

2023.05.20. 19:32

Zarándokok gyűltek az erődtemplom lábához – Fotók

Szombaton ismét zarándoklatot tettek a hívek szerte a vármegyéből, sőt azon túlról is Óföldeákra, a legrégebbi itteni erődtemplomhoz. A szentmisét követően Kardos Mihály atya beszélt a több száz fős tömegnek – ő az a kerekesszékes plébános, akinek kezet csókolt budapesti látogatásán a Szentatya.

Szabó Imre

Óföldeák egyre népszerűbb zarándokhely. Fotó: Szabó Imre

Óföldeákra kora délutánra érkezett be a zarándokok utolsó, szegedi csoportja. Sokan gyalogosan, mások kerékpárral vagy busszal jöttek. A Szűz Mária Keresztények Segítsége erődtemplom előtt kézműves foglalkozások, szabadtéri játékok, koncertek várták a megjelenteket. A szabadtéri szentmisét Serfőző Levente, oktatási helynök celebrálta. 

Az óföldeáki zarándokút megszervezésének már 5 éves hagyománya van

 – mondta a Délmagyarországnak Köllő Sándor egyetemi lelkész, szeged-belvárosi káplán. Ötlete a nemzetközi eucharisztikus kongresszusra készülődve vetődött fel. Célja az imádkozás az egyházmegyéért, a megújulásért. Ez utóbbinak eleven jelképe az erődtemplom, amelyet nagyon sokszor pusztítottak a történelem viharai, mégis mindig újjáépült. Most mintegy 250-300 ember jött el ide.

A szentmisét követően Kardos Mihály atya beszélt a több száz fős tömegnek – ő az a kerekesszékes plébános, akinek kezet csókolt budapesti látogatásán a Szentatya. Lapunknak elmondta, 1956 pünkösdjén, 10 éves korában, bérmálásakor hívta meg a Jóisten. Azóta nagyon sokfelé szolgált, majd miután 55 évesen elveszítette a lábait, egy papi otthonba került, ahol 10 évet töltött. Jelenleg egy hajléktalan otthonban él, ahol nagy szükség van rá. 

A Jóisten meghallgatta az imámat. Istenélményt is kaptam 

– mondta arról a megható pillanatról, amikor a pápával a közelmúltban találkozott. Óföldeákon arról beszélt, hogy a Szent Lelket várva, a Szűzanya segítségével ma milyen feladataink vannak.

KÉPALÁ: Óföldeák egyre népszerűbb zarándokhely. Fotó: Szabó Imre



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában