Már négy éve 30 fölötti a születésszám a településen

2023.06.04. 17:29

A legkisebb nagymágocsiakat köszöntötték - Fotók

Nagymágocson a gyermeknapon köszöntötték a település legkisebb polgárait, akik az elmúlt egy évben születtek.

Kovács Erika

Idén 34 kisbabával gyarapodott Nagymágocs létszáma. Fotó: Kovács Erika

Összesen 34 gyermek született, aminek nagyon örülünk. Ez már a negyedik esztendő, amikor 30 felett van településünkön a születésszám 

– mondta Szebellédi Endre, Nagymágocs polgármestere. Hangsúlyozta, a gyermeknap jó alkalom arra, hogy az önkormányzat kifejezze a szülők iránti tiszteletét. Az édesanyák virágot, a gyerekek mesekönyv csomagot és játékokat kaptak ajándékba az önkormányzattól.

A Magyar Falu programnak köszönhetjük, hogy a település lélekszáma nem csökken, hanem növekszik. Vannak beköltöző családjaink is, de a régóta itt élő szülőknek köszönhetjük legfőképpen a gyermeklétszám növekedését 

– hangsúlyozta. 

Szebellédi Endre beszélt arról is, hogy 2010 környékén zuhant vissza leginkább a születésszám, majd 2010 és 2018 között stagnált, az évi alig 20 újszülöttel.

– Önkormányzatunk, családbarát önkormányzatként a gyermekneveléssel kapcsolatos intézmények fejlesztésére is nagy figyelmet fordítunk – mondta a polgármester.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában