2023.06.12. 17:10
Európa-bajnokok a szegedi robotprogramozó diákok
Megnyerték az Európai Robot Kupát a SZTE Gyakorló alsós diákjai. A hétvégi, horvátországi versenyen a másodikos-harmadikos kisdiákok angolul prezentálták munkájukat a zsűrinek, előadásukhoz pedig háttérvideót is készítettek a kötelező plakát és csapatvideó mellé. Teljesítményükkel magabiztosan utasították maguk mögé a mezőnyt.
Európa legjobbja lett a SZTE Gyakorló csapata a 10 év alattiak kategóriájában. Fotó: Török János
A hétvégén Horvátországban rendezték meg a European RoboCup Junior versenyt. Szegedről a SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola Ritmikus Byte-ok nevű csapata vehetett részt az Európa Bajnokság 10 év alattiaknak indított robotszínház kategóriájában, miután áprilisban megnyerték a Magyar Ifjúsági Robot Kupát és ezzel kvalifikálták magukat. Kiutazásukat a Szegedi Tudományegyetem támogatta.
Özvegy Judit tanárnő diákjai a nyíregyházi versenyen győztes szettet egy teljesen új robottal is kiegészítették.
Bence hozott egy xilofonozó robotot, amit ő programozott és kétféle dallamot is el tud játszani. Ilyet csak 12 év felettiek szoktak programozni, szóval nagyon büszkék voltunk rá, és ha már megcsinálta, természetesen bevettük a versenykészletbe – mosolygott a tanárnő. A csapat így összesen 11 robotot vitt Horvátországba
– köztük azt a majdnem 2 millió forint értékű szettet is, amelyet a Somogyi Könyvtár adott kölcsön nekik. Voltak, amelyek táncoltak, mások követték a megrajzolt pályát és volt két olyan LEGO építmény is, amelyek egymással kommunikáltak, így ha az egyik megállt, a másik sem ment tovább. Lényegében ezek mind készen voltak már korábban, ennek ellenérre így is nagyon megterhelő a nemzetközi megmérettetésre való felkészülés.
A gyerekeknek angolul kellett bemutatniuk robotjaikat, illetve saját magukat is. Mivel másodikos-harmadikos kicsikről van szó, ehhez komoly felkészülésre volt szükség
– mesélte a tanárnő.
De kellett tablót is készíteni, valamint színpadi díszletet és egy videót is a csapatról. Mi ráadásul egy háttérvideóval is színesítettük a látványt, ami a színpadi produkcióval összhangban, időzítetten reagált a robotok mozgására
– sorolta, milyen sok előkészülettel járt az a mindössze 7 perc, amit le-és felpakolással együtt a gyerekek a színpadon töltöttek az Európa-bajnokságon.
A csapattól megtudtuk, volt egy kis baki is a szereplésükben. Mivel a tanárnő nem segíthetett nekik, miközben vitték fel a színpadra a holmijaikat, elszakadt a pálya, amin robotjaiknak haladniuk kellett. A színpadi fények is megzavarték a színre közlekedő robotokat, így az első körös bemutatójuk nem sikerült tökéletesen. Ráadásul azt sem bírták ki, hogy ne nyúljanak a robotokhoz, az pedig itt tilos volt. Szerencsére két próbálkozási lehetőség van, hiszen ezen a versenyen nem is gyakorolhatnak a színpadon a csapatok, gyakorlatilag élesben kell először is megtapasztalniuk az ottani körülményeket. Némi újrakalibrálás és a pálya kijavítása után azonban a második körben már minden tökéletes volt. A zsűri külön ki is emelte teljesítményüket, amely végül a legjobbnak bizonyult a nemzetközi mezőnyben is. De nem csak az ítészeknek, az ellenfeleknek is tetszett a szegedi bemutató, több robotfajtát más országok csapatai nem is ismertek, így azokról náluk érdeklődtek.
A csapat tagjai Nagy Iringó Villő, Molnár-Eiserle Mirella Kira, Soós Izabella Nóra, Takács Angelika Júlia és Sándor Bence egy-egy oklevelet és érmet kaptak, és persze egy plakettet is, ami az Európa-bajnoknak jár. Iringó ráadásul egy különdíjat is átvehetett, mint a legjobb táncos. Közülük többen egyébként még most sem pihenhetnek, hiszen egy teljesen más szettel készülnek a World Robot Olympiad-ra, amelyet június végén rendeznek Győrben.