Vissza kell adni a munka becsületét

2023.06.01. 14:19

Három ágazat kilenc szakmáját tanítják az új képzőközpontban Szentesen – Fotók

Átadták a Szentesi Ágazati Képzőközpont új épületét, a Tóth József utcai ingatlanban a legjobb körülmények között sajátíthatják el a szakmák gyakorlati fortélyait a diákokat. A képzőközpont célja, hogy ne csupán bizonyítványt szerezzenek az ott végző fiatalok, hanem jól képzett szakemberekké is váljanak.

Majzik Attila

Naprakészt tudást kapnak a diákok. Fotó: Majzik Attila

 Két éve, 2021 nyarán azzal a céllal hoztuk létre az ágazati képzőközpontot, hogy megfelelő gyakorlati képzőhelyet biztosítson különböző szakmák számára. Ezt az épületet 9 hónapnyi munka után tudjuk átadni, büszkék vagyunk rá, hogy a teljes építkezés folyamatának 98 százalékát a tanulóink végeztél el

 – emelte ki az átadón Tonomár Zoltán. Mint a Szentesi Ágazati Képzőközpont operációs projekt- és kommunikációs vezetője elmondta, intézményeikben 9 ágazat 18 szakmájában oktat tanulókat, közel 500 nappali és esti tagozatos diákjuk van, akikkel csaknem 60 fős oktatói és háttérmunkás gárda foglalkozik.

Úgy gondolom, azért választanak bennünket a diákok, mert minden gép, eszköz, berendezés és helyszín, valamint az oktatók minősége rendelkezésre áll ahhoz, hogy a képzések ideje alatt legprofesszionálisabban és a legjobban meg tudják tanítani a diákokkal a szakmát. Az iskolákban el tudják sajátítani az elméleti alapokat, tőlünk pedig a gyakorlati hátteret kaphatják meg hozzá. A célunk a jövő szakmunkásainak legmagasabb szintű képzése. Ne csak az legyen a diákok célja, hogy megszerezzék a szakmunkás bizonyítványt, hanem jó szakemberekké váljanak

 – szögezte le Tonomár Zoltán.

Mint Pintér Etelka, a HSZC Szentesi Zsoldos Ferenc Technikumának igazgatónője kiemelte, a képzőközpont átadása mérföldkő a helyi szakképzés történetében, mert gyakorlat közben lehet igazán elsajátítani a szakmákat. Szabó Zoltán polgármester hozzátette, a megfelelő oktatás nélkül nem lehetnek megfelelő képzettségű szakemberek sem.

Gémes László, a Csongrád-Csanád vármegyei közgyűlés elnöke arra tért ki, hogy vissza kell adni a munka, a szakmák becsületét. 

Elvették a munka becsületét, régebben szégyen volt szakmát tanulni. Mára ott tartunk, hogy nincs elég szakember. A fizikai munka nem szégyen, büszkék vagyunk rátok, hogy dolgoztok 

– üzente a Szentesi Ágazati Képzőközpont diákjainak a megyei elnök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában