Jegyzet

2023.06.04. 13:43

Itt a nyár

Suki Zoltán

Így ötven felé már sajnos egyre kevesebb dolog dobja fel az embert. Jót tudok még röhögni az ellenzéki politikusok erőlködésén, egy-egy jó film vagy könyv is szórakoztat azért, de ami a lényeg: itt a nyár, ez pedig azért nem rossz. Nem kell fűteni, jön a fesztivál- és falunapszezon, úgyhogy mindenki megtalálhatja a neki való elfoglaltságot. Már túl is vagyunk az első szegedi fesztiválon, a Deja Vu-n ismét megtelt a Partfürdő a hétvégén. És újra lehet menni végre a szabadstrandokra (nemsoká nyit a szegedi Lapos is), vagy aki azt szereti, a mesterséges fürdőkbe. Szóval egy kicsit kiszabadulhatunk a lakásból, és mivel nem kell fűteni sem, így aztán még egy kis pénz is maradhat a zsebünkben.

Ezeket csak azért írtam ide, mert már idejét sem tudom, mikor voltam utoljára a Balatonnál. Most úgy döntöttem, hogy majd nyár közepe, vagy végefelé elmegyek, és megnézem a lángos-ár armageddont, hogy mi igaz belőle. Kicsit amúgy szerencsés vagyok, mert a volt főnökömnek van a tóparthoz közel egy nyaralója, és azt ígérte, hogy ha lenyírom a füvet, ideadja pár napra. Szóval végül is könnyű helyzetben vagyok, a szállásárt nem kell fizetni szerencsére. Arra pedig tényleg kíváncsi vagyok, hogy Szegeden vagy a Balatonnál drágább-e a lángos megy a fagyi. Attól tartok, nem lesz nagy különbség a kettő között. Szóval van a nyárban jó is, mert persze rossz is mint mindenben, de azért próbáljuk meg élvezni. A diákoknak mindjárt itt a nyári szünet, pihenhetnek ők is, mi pedig vegyünk ki pár nap szabadságot, hogy kiheverjük az őszt meg a telet, és újra feltöltődjünk egy kicsit. Utána úgyis megint csak a pocsék pocsolyás ősz, meg tél jön.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában