15 kenyérbúza, 2 durumbúza, 1 tönkölybúza-, 5 árpa-, 3 zab- és 4 tritikálé faját tekinthettek meg

2023.06.01. 18:10

Kalászos fajtabemutatót tartottak Batidán – Fotók

Országos kalászos fajtabemutatót tartott Hódmezővásárhely-Batidán, a Kovács tanyán a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. és a hódmezővásárhelyi Hódagro Zrt.

Kovács Erika

A gazdák számára nagyon fontos, hogy megfelelő vetőmagokhoz jussanak, amelyek megfelelő válaszokat adnak az agrárium éghajlatváltozás teremtette kihívásaira. Fotó: Kovács Erika

Tavaly rendkívüli aszályt éltünk meg. A mi területünkön összesen 344 milliméter csapadék hullott. Jelenleg is hatalmas a vízhiány talajban. Idén 200 milliméter esőt kaptunk, ez a fajtasorokon meglátszik, lényegesen szebbek a tavalyinál, de azt is tapasztalják majd a búzafajták megtekintésekor, hogy nagyon kemény és repedezett a talaj 

– mondta a rendezvény megnyitásakor a házigazda, Szabó Lajos, a Hódagro Zrt. vezérigazgatója.

A gabonaárak folyamatosan esnek

Hangsúlyozta, most látszik igazán a kalászosokon, hogy melyik mennyire ellenálló az aszállyal, illetve a különböző gombákkal szemben.

A gabonaárak tavaly a betakarításig emelkedtek, utána iszonyatos mértékben estek. Ha egyáltalán valaki el tud adni gabonát, annak ára most 40-60 ezer forint között mozog tonnánként. Sajnos a boltokban ez az ár nem mutatkozik. Az inflációnak két nagy vesztese van, a termelő és a fogyasztó, a piac többi szereplője köszönik, jól vannak 

– szögezte le.

Az agrárium kihívásaira keresik a választ

Mandrák Attila, a Gabonakutató Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az intézmény jelenéről és jövőbeni terveiről beszélt.

Az agrárium világszerte rendkívüli kihívásokkal néz szembe, például az éghajlatváltozással, a rohamosan emelkedő termelési költségekkel, az élelmiszer-biztonsággal. Ezek mind olyan kérdések, amelyekre választ kell találnunk. Társaságunk jövőre ünnepli fennállása 100. évfordulóját. Az elmúlt 99 évben számos változást éltünk meg, de a legfontosabb dolog, a főtevékenységünk, változatlan maradt. A magyar mezőgazdaságot szolgáljuk új fajtákkal, vetőmagokkal, technológiákkal, kutatási eredményekkel, amelyek, ha egy-egy lépéssel is, de közelebb visznek bennünket az említett kihívások megoldásához. A megváltozott termelési körülmények között a termésértékek mellett a kiváló beltartalmi érték, a betegségekkel szembeni ellenállóképesség és a szárazságtűrés a legértékesebb tulajdonságok. Ezért a fajta- előállító nemesítésünk is ezekre a tulajdonságokra koncentrál

 – mondta Mandrák Attila.

A terménypiac helyzetéről is szó esett

A rendezvényen Potori Norbert, az Agrárközgazdasági Intézte igazgatója, tudományos tanácsadója a terménypiac helyzetéről tartott előadást. Csontos Attila, a Júlia malom ügyvezető igazgatója a malomipar szemszögéből értékelte a kalászosokat. A szállítmányozás kiívásairól Szalma Botond, a Plimsoll Zrt. vezérigazgatója beszélt, majd Süliné Faragó Erzsébet, a Gabonakutató Nonprofit Kft. kereskedelmi vezetője beszélt arról, hogyan próbálják a sikeres gazdálkodáshoz hozzásegíteni a termelőket.

Az előadások után a résztvevők 15 kenyérbúza-, 2 durumbúza-, 1 tönkölybúza-, 5 árpa-, 3 zab- és 4 tritikálé faját tekinthettek meg a Hódagro Zrt. termőterületén Cseuz László, Mihály Róbert és Óvári Judit kalauzolásával.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában